Dorog

Hat gólt lőtt a Dorog a Veszprémnek

Kiütéses győzelmet aratott hazai pályán a Dorogi Bányász FC az NB III Észak-Nyugati csoportjának 3. fordulójában. A dorogiak augusztus 8-án, szombaton 6–0-ra győzték le a VSC 2015 Veszprém együttesét, ezzel továbbra is százszázalékosak a bajnokságban.

A Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadionban rendezett találkozón már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát a Dorog. A 16. percben Soós Bence szerezte meg a vezetést, öt perccel később Berényi Erik növelte az előnyt, majd a 24. percben Szamosi Tamás találatával már 3–0 állt az eredményjelzőn.

A fordulás után sem állt le a hazai csapat. A 48. percben Száhl Péter talált a kapuba, majd a csereként pályára lépő Faragó Bálint a 66. percben megszerezte a Dorog ötödik gólját. A végeredményt a hosszabbításban Tischler Patrik állította be, így a Dorogi Bányász FC fölényes, 6–0-s győzelmet aratott.

Dorogi Bányász FC–VSC 2015 Veszprém 6–0 (3–0)
Gólszerzők: Soós Bence (16.), Berényi Erik (21.), Szamosi Tamás (24.), Száhl Péter (48.), Faragó Bálint (66.), Tischler Patrik (92.).

Fiatal játékos mutatkozott be a Dorogban

A mérkőzés különleges volt Boza Bende számára is. A 2008-as születésű játékos ezen a találkozón mutatkozott be a Dorogi Bányász színeiben, ráadásul rögtön a kezdőcsapatban kapott lehetőséget, és végigjátszotta a mérkőzést.

A klub a találkozót követően „parádés bemutatkozásként” értékelte a fiatal labdarúgó teljesítményét. Kiemelték, hogy Boza hiba nélkül és éretten futballozott, dinamikus, gyors játékával, jó döntéseivel, labdaszerzéseivel és bátor megoldásaival is bizonyított.

A Dorog kezdőcsapata: Mergl Szabolcs Tamás – Schildkraut Krisztián, Soós Bence, Cseszneki Richárd – Boza Bende Kelemen, Koman Vladimir – Szamosi Tamás, Dulló Martin, Száhl Péter, Nemes Milán Imre – Berényi Erik.

Cserék: Lóth Péter, Major Tamás Emil, Bedővári Péter Pál, Szilágyi Máté, Tischler Patrik, Ladányi Gergő, Bordács Zoltán, Faragó Bálint, Kövesdi Péter, Major Martin, Sipos Gábor, Erdey Zsombor.

Vezetőedző: Tóth András.

A mérkőzés játékvezetője Székely Benedek János volt, munkáját Bertalan Dávid és Dobos Dávid asszisztensként segítette.

A mérközés jegyzőkönyve ide kattintva tekinthető meg.

Két mérkőzés után hat ponttal áll a Dorog

A Dorogi Bányász az első fordulóban is magabiztos győzelmet aratott: a Balatonalmádi SE-t 4–1-re verte. A második fordulóra kiírt találkozót elhalasztották, így a Veszprém elleni siker után a dorogiak két mérkőzésből szerzett hat ponttal jelenleg az NB III Észak-Nyugati csoportjának első helyén állnak.

A Nemzeti Sport összefoglalója szerint a 3. forduló szombati játéknapján a Dorog mellett a Kaposvár és a Gyula is kiütéses győzelmet aratott: mindkét együttes 7–0-ra nyert.

A Dorogi Bányász legközelebb augusztus 12-én, szerdán 17.30-kor lép pályára, amikor a második fordulóból elhalasztott mérkőzést pótolják. A dorogiak a Király SE vendégeként folytatják a bajnokságot.

Borítókép: Dorogi Bányász FC Facebook-oldal