Hírek

Ötvenedik alkalommal érkezik adományszállítmány Karlsdorf-Neuthardból Nyergesújfalura

Jubileumi mérföldkőhöz érkezik Nyergesújfalu és német testvértelepülése, Karlsdorf-Neuthard több évtizedes együttműködése: 2026. július 31. és augusztus 2. között immár 50. alkalommal érkezik adományszállítmány a városba. A 2007-ben indult kezdeményezés keretében az elmúlt közel két évtizedben mintegy 100 tonna segélyadomány jutott el Nyergesújfalura.

Nyergesújfalu Város Önkormányzata közölte, hogy az eddigi adományszállító utak során a kisbusz közel 100 ezer kilométert tett meg Karlsdorf-Neuthard és Nyergesújfalu között, ami mintegy két és félszeres Föld körüli utazásnak felel meg. Ha egy-egy szállítmány esetében átlagosan két tonna rakománnyal számolunk, 2007 óta összesen mintegy 100 tonna adomány érkezett a rászorulók megsegítésére.

Az adományszállító utak története Roland Weschenfelder nevéhez fűződik. A két település testvérkapcsolatának 1991-es kezdete óta rendszeresen Magyarországon töltötte szabadságát, balatoni tartózkodásai során pedig nyergesújfalui barátait és ismerőseit is felkereste. Ekkor szembesült azzal, hogy sokan nehéz gazdasági körülmények között élnek, ezért magyarországi útjaira rendszeresen adományokat is hozott magával.

Mivel a felajánlásokra nagy szükség volt, és a segítséget hálásan fogadták, felmerült egy szervezettebb, hosszú távon is működő támogatási forma kialakításának lehetősége. Így született meg az adományszállító utak ötlete, amely Karlsdorf-Neuthard önkormányzatának védnökségével 2007-ben valósult meg. Az első szervezett útra 2007. november 23. és 25. között került sor: Roland Weschenfelder és Helmut Schmittinger alpolgármester kisbusszal érkezett Nyergesújfalura, hogy személyesen adják át a német testvértelepülésen összegyűjtött adományokat.

Az azóta eltelt közel két évtizedben a kezdeményezés a két város közötti testvértelepülési kapcsolat egyik meghatározó elemévé vált. Az 50. adományszállító út alkalmából delegáció érkezik Karlsdorf-Neuthardból Nyergesújfalura, amelynek tagja lesz Dr. Gunter Carra polgármester is. A jubileumi látogatás során Roland Weschenfelder átveszi Nyergesújfalu díszpolgári címét, amellyel több évtizedes segítő munkáját ismerik el.

A kezdeményezés sikeréhez Uwe Heneka is jelentősen hozzájárult, aki az évek során adományokkal, a szállítás finanszírozásával és fizikai munkával egyaránt segítette az akciókat. Munkáját Nyergesújfalu Pro Urbe-díjjal ismerte el, amelyet idén májusban vett át.

Az önkormányzat hangsúlyozta, hogy a segítség az elmúlt években mindig megtalálta azokat, akiknek valóban szükségük volt rá. Egyúttal köszönetet mondtak a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetének, Adolf Józsefné elnöknek, Fleith Péterné országos képviselőnek, akik az utakhoz kapcsolódó ellátás és vendéglátás szervezésében is közreműködtek, valamint mindazoknak, akik az elmúlt közel húsz évben segítették a kezdeményezést.

Fotók, forrás: Nyergesújfalu Város Önkormányzata Facebook-oldal
Borítókép: illusztráció (ChatGPT – AI)

Megosztás