Június 26-án a budapesti prímási palotában adták át a Parma Fidei – Hit Pajzsa díjat Erdő Péter bíborosnak, prímásnak, esztergom-budapesti érseknek. Az elismerést a katolikus tanítás tudós szolgálatáért, a magyar egyház szabadságának következetes képviseletéért, valamint az egyház és a nemzet közötti hídépítő szerepéért ítélték oda.
A díjátadón a laudációt Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, a Hit Pajzsa díj kurátora mondta. Beszédében felidézte Erdő Péter papi és tudományos pályájának kezdetét, amely a kommunista diktatúra éveiben indult Esztergomban. Kiemelte, hogy a bíboros életútját végig a hithez való rendíthetetlen hűség és a kegyelembe vetett bizalom határozta meg.
A laudáció szerint Erdő Péter legmeghatározóbb évei még a rendszerváltozás előtt teltek, amikor a külső korlátozások és az egyházi élet nehézségei közepette bontakozott ki tudományos munkássága, oktatói hivatása és papi szolgálata. Sajgó Szabolcs hangsúlyozta: miközben sok tehetséges teológus pályája megtört ezekben az évtizedekben, Erdő Péter hűséges maradt hivatásához és küldetéséhez.
Beszédében külön kitért a bíboros mély személyes hitére is, amely – megfogalmazása szerint – olyan pajzsként szolgált számára, amely a legnehezebb történelmi időszakokban is világos látást és lelki erőt adott. Felidézte Szent Pál tanítását is, miszerint a keresztény ember küzdelme nem emberek, hanem a rossz lelki erői ellen zajlik, ezért Krisztus ígérete szerint soha nincs egyedül.
Sajgó Szabolcs kiemelte Erdő Péter püspöki jelmondatát is: „Initio non erat nisi gratia” – vagyis „Kezdetben nem volt más, csak a kegyelem.” Véleménye szerint ez a mondat tömören összefoglalja a bíboros egész életútját és szolgálatát.
A laudáció végén a szerzetes úgy fogalmazott: aki Istentől kapott adottságait nem saját ambícióinak szolgálatába állítja, hanem egyháza és nemzete javára fordítja, valamint hidat épít emberek és közösségek között, az valóban méltó a Hit Pajzsa elismerésre.
A díj indoklása szerint Erdő Péter bíboros a katolikus tanítás tudós szolgálatáért és védelméért, a magyar egyház szabadságának következetes képviseletéért, valamint azért a hídépítő szerepéért részesült az elismerésben, amelyet évtizedek óta betölt a Kárpát-medence, Európa és az egyetemes Egyház közösségei között.
A Miletics Katalin Janka éremművész, bencés obláta által készített díjat Horváth Béla, a Hit Pajzsa díj alapítója, valamint Sajgó Szabolcs adta át. A plakett közepén Szent Gellért püspök és vértanú ábrázolása látható.
A szervezők bejelentették azt is, hogy a következő naptári évtől a Hit Pajzsa díj gondozását a Katonai Ordinariátus veszi át.
Fotók: Merényi Zita
Szöveg, forrás: Zsuffa Tünde / Esztergom-Budapesti Főegyházmegye / Magyar Kurír