Esztergom

Bódultan, ittasan és jogosítvány nélkül száguldott a 117-es úton

Súlyos szabályszegéseket követett el az a férfi, akit június 5-én állítottak meg az esztergomi rendőrök a 117-es úton.

A police.hu tájékoztatása szerint a 46 éves sofőr a megengedett 90 km/órás sebesség helyett 146 km/órával közlekedett, amikor a rendőrök ellenőrzés alá vonták. Az intézkedés során alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ráadásul a férfi kiszállásakor egy kábítószer-fogyasztáshoz használható eszköz esett ki az öléből. A további ellenőrzés során az is kiderült, hogy a járművezető nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel, mivel azt korábban bevonták tőle. Emellett egy másik rendőrkapitányság bűncselekmény elkövetése miatt körözte.

A férfit az Esztergomi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol elvégzett droggyorstesztje THC-ra pozitív eredményt mutatott. A nyomozók kábítószer birtoklása vétség miatt hallgatták ki, amelyet beismert, így eljárás indult ellene. V. Tiborral szemben az ittas járművezetés miatt 50 ezer forint, míg a jelentős sebességtúllépés miatt 100 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki.

A rendőrség ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a gyorshajtás, az ittas vagy bódult állapotban történő vezetés, valamint a közlekedési szabályok figyelmen kívül hagyása minden közlekedő számára komoly veszélyt jelent. A biztonságos közlekedés alapja, hogy a járművezetők józanul, a szabályokat betartva üljenek volán mögé.

Borítókép: illusztráció (ChatGPT – AI)