Hírek

Együttműködést kötött a KEMKIK és az Edutus Egyetem

A vállalkozások eredményességének elősegítése és az innováció előmozdítása érdekében együttműködési megállapodást irt alá a Komárom-Esztergom vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint az Edutus Egyetem rektora a kamara tatabányai székházában.

Dr. Szerencsés László, a KEMKIK elnöke az aláírás előtt elmondta, hogy az egy főre jutó nemzeti jövedelem tekintetében Komárom-Esztergom vármegye évről-évre dobogós helyet foglal el, azonban innovációs munkatársak és az innovációt támogató munkacsoportokat nézve a rangsorban hátrébb állunk, így időszerű fejleszteni a kis és középvállalkozások lehetőségeit ebben a tekintetben.

A felmérések szerint az innovációs fejlesztéseket az anyagiak mellett legfőképpen a szakképzett munkatársak hiánya hátráltatja. Ez indította el a kamarát, hogy olyan partnert keressen, mely a mikrotanúsítványos képzések tekintetében a segíteni tud a vármegye vállalkozóinak.

Az együttműködés célja többek között, olyan képzések közös kidolgozása, melyek a vállalkozások igényeihez illeszkednek és innovációs potenciáljukat fejlesztik. Az együttműködés révén a kamara új, releváns képzési lehetőségeket kínálhat tagjainak és közvetlen hozzáférést nyer a legújabb tudományos és innovációs gyakorlati ismeretekhez – ismertette a kamara elnöke.

Némethné Dr. Gál Andrea, az egyetem rektora elmondta, felsőoktatási intézményként elsősorban oktatással tudnak hozzájárulni a vállalkozások versenyképességének fejlesztéséhez. A 3-4 éves diplomát adó felsőoktatási képzések mellett kínálnak rövid ciklusú képzéseket, melyek jobban beleilleszthetők az üzleti élet ritmusába.

Ezek között vannak szakmai kompetenciafejlesztő képzések, vezetői ismeretek, illetve mikrotanúsítványos képzések, ahol 1-1 egyetemi tantárgy végezhető el célirányos formában.

Az együttműködés másik fontos területe a kutatás-fejlesztés, az Edutus Egyetem rendelkezik anyagvizsgálatok végzésére alkalmas laboratóriummal, van egy passzívház laboratórium megújuló energetikai berendezésekkel, van lézertechnikai műhely. Az intézmény a dróntechnológai területén is kínál képzést, ennek gyakorlati oldalát 14 drón támogatja, közöttük nagyméretű, beavatkozó drónok is – tette hozzá az egyetem rektora.

Kép és szöveg: KEMKIK