Esztergom

Tiltott önkényuralmi jelképet festettek egy védett platánfára Esztergomban

Tiltott önkényuralmi jelképet festettek ismeretlenek az esztergomi Kis-Duna sétány több mint százéves, védett platánfasorának egyik fájára – erről számolt be közösségi oldalán Hernádi Ádám polgármester.

A városvezető bejegyzésében hangsúlyozta, hogy maga és a város nevében is mélységesen elítéli a gyűlöletkeltés minden formáját. „Esztergomban mindenki számíthat a közösség teljes szolidaritására, akit vallása, származása vagy nemi identitása miatt támadnak” – fogalmazott a polgármester.

Hernádi Ádám tájékoztatása szerint az ügyben a rendőrségi feljelentést a térfigyelő kamerák felvételei alapján megtették. Emellett vizsgálják annak lehetőségét is, hogy a fára festett jelképet miként lehet eltávolítani úgy, hogy az ne okozzon további károsodást a védett platánban.

Az eset körülményeit a hatóságok vizsgálják.

Borítókép: Hernádi Ádám Facebook-oldala

Megosztás
Tegek: esztergom