Hírek

Megerősített kapacitásokkal készül a MÁV-csoport a pünkösdi hosszú hétvégére

A pünkösdi hosszú hétvégén várhatóan a főszezont idéző utasforgalomra számít a MÁV-csoport, ezért megerősített kapacitásokkal és többletférőhelyekkel készülnek az ünnepi időszakra.

A közlekedési társaság közlése szerint minden hadra fogható járművet forgalomba állítanak annak érdekében, hogy biztosítsák a kiszámítható utazást az utasok számára. A legforgalmasabb vasúti és autóbuszos vonalakon nagyobb befogadóképességgel közlekednek majd a járatok, szükség esetén pedig további többletférőhelyeket is biztosítanak.

A MÁV-csoport kiemelte, hogy az ünnepi időszakokban tapasztalt utazási szokások alapján a távolsági vonatok esetében erősítőkocsikkal is készülnek, emellett a karbantartási munkákat úgy ütemezték, hogy a lehető legtöbb jármű állhasson forgalomba.

A vasúti közlekedés zavartalan biztosítását az Országos Haváriaközpont által koordinált, az ország több pontján készenlétben álló MÁVbuszok is segítik majd, amelyek szükség esetén gyorsan bevethetők.

A főbb budapesti pályaudvarokon, valamint több népszerű turisztikai célpontnál – például Siófokon és Balatonfüreden – diákmunkások és utasmenedzserek segítik majd a kerékpárosok utazását, a biciklik elhelyezését és az utastájékoztatást.

A társaság arra kéri az utasokat, hogy lehetőség szerint előre váltsák meg jegyeiket, amelyre a legegyszerűbb megoldást a MÁVPlusz applikáció jelenti. Az alkalmazásban minden belföldi vonat- és buszjegyre, valamint kerékpár- és helyjegyre 15 százalékos okoskedvezményt biztosítanak.

A MÁV-csoport szerint az elővételben megváltott jegyek alapján pontosabban tervezhető a forgalom, így a megerősített kapacitásokat is oda tudják irányítani, ahol arra a legnagyobb szükség lesz.