Hírek

Győzelemmel zárta a szezont a Swissten Dág KSE

Győzelemmel búcsúzott a 2025/2026-os idénytől a Swissten Dág KSE a TippmixPro Férfi NB I Extraligában. A dági együttes május 17-én, vasárnap hazai pályán fogadta a DKSE – DSE Röplabda Akadémia csapatát az alsóházi rájátszás utolsó fordulójában, és 3–0-s sikert aratott.

A dunaújvárosi csapat beszámolója szerint a találkozó első szettje még szoros küzdelmet hozott, a dunaújvárosiak sokáig vezettek is, azonban a hajrában a dágiak átvették az irányítást és 25–20-ra megnyerték a játszmát. A második felvonásban már magabiztosabban röplabdázott a hazai csapat, amely 25–15-re növelte előnyét. A harmadik szettben ismét próbált visszakapaszkodni a DKSE, de a Dág a végjátékban higgadtabb maradt, így 25–23-mal lezárta a mérkőzést és megszerezte a háromszettes győzelmet.

Tamási Ákos vezetőedző a klub Facebook-oldalán közzétett videóban elmondta, hogy a csapat kissé görcsösen kezdett, több hibát is vétettek, amelyeket a dunaújvárosiak kihasználtak. Hozzátette, a szett derekára sikerült elérniük az „üzemi hőfokot”, ezt követően pedig végig fegyelmezett és magabiztos játékot nyújtottak. A szakember külön örömnek nevezte, hogy az utolsó hazai mérkőzésen több kevesebb lehetőséget kapó játékos is pályára léphetett és élni tudott a bizalommal. Tamási Ákos megköszönte a szurkolók egész éves támogatását is, kiemelve, hogy a fontos pillanatokban végig a csapat mellett álltak.

A Swissten Dág KSE végül a 11. helyen zárta a TippmixPro Férfi NB I Extraliga 2025/2026-os szezonját.

A mérkőzés végeredménye: Swissten Dág KSE – DKSE 3–0 (20, 15, 23)

Borítókép: illusztráció (pexels.com)