A Föld napja alkalmából látványos és példaértékű akcióval csatlakozott a nemzetközi kezdeményezéshez az esztergom-kertvárosi Meszlényi Zoltán Katolikus Általános Iskola.
Az április 22-én tartott program célja idén is az volt, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelem fontosságára, valamint arra, hogy mindannyian felelősek vagyunk bolygónk jövőjéért. A kezdeményezéshez az iskola teljes közössége megmozdult: diákok és pedagógusok együtt dolgoztak azért, hogy szebbé tegyék környezetüket.
A nap egyik leglátványosabb eredménye, hogy a tanulók közel 200 darab virágot hoztak otthonról, amelyeket az iskolaudvar különböző részein ültettek el. A közös munka során az udvar jelentősen megszépült, a növények pedig hosszú távon is hozzájárulnak majd a környezet barátságosabbá tételéhez.
A program keretében a 7. osztályos diákok egy vérszilvafát is elültettek, amelynek gondozását vállalták, így a fa nemcsak a Föld napjának emlékét őrzi majd, hanem a közösség összefogását is szimbolizálja.
Az akció szakmai irányítását Baranyáné B. Szilvia tanárnő végezte, aki vezetésével egy igazán tartalmas és maradandó élményt nyújtó program valósult meg.
A kezdeményezés jól példázza, hogy a környezettudatos szemlélet már fiatal korban is erősíthető – és akár egy iskolaudvar is zöldebbé válhat egyetlen nap alatt.
Fotók, forrás: Meszlényi Zoltán Katolikus Általános Iskola