Esztergom

1000 facsemetét ültettek a Prímás-szigeten – egy vörös mókus is új otthonra talált

Közösségi összefogással több mint ezer facsemetét és cserjét ültettek el április 25-én, szombaton az esztergomi Prímás-szigeten. Az akciót az Esztergomi Természetbarátok Egyesülete szervezte, Esztergom Megyei Jogú Város együttműködésével, a Zöld Oázis pályázat támogatásával.

A kezdeményezés célja egy őshonos fajokból álló, sokszínű ártéri ligeterdő alapjainak megteremtése volt. A területen olyan növények kerültek a földbe, mint a vénic szil, a mézgás éger, a kocsányos tölgy, a fekete és szürke nyár, valamint különböző cserjefajok – többek között kányabangita, mogyoró és kutyabenge.

Az ültetés során nemcsak a mennyiségre, hanem a szakmai minőségre is nagy hangsúlyt fektettek: a csemeték alá mikorrhiza gombát helyeztek, a talajt mulccsal takarták, a fiatal növényeket pedig szükség esetén törzsvédelemmel és karózással látták el. Az első alapos öntözést már az ültetést követően meg is kapták.

A munkában számos önkéntes vett részt, és a szervezők több szakember segítségét is igénybe vették, köztük a Pilisi Parkerdő munkatársait és a város főkertészét. A projekt anyagi hátterét a MOL Új-Európa Alapítvány biztosította.

Az esemény különleges momentuma volt, hogy egy mentett vörös mókus is új otthonra talált a sziget fáinak lombkoronájában, az Ott-Hont Vadmentő és Közösségi Segítő Alapítvány közreműködésével.

Hernádi Ádám Facebook-oldalán kiemelte: a közös munka során – még egy útra dőlt fa eltávolítása ellenére is – mindössze négy óra alatt sikerült elültetni a növényeket. Mint fogalmazott, minden elültetett fa a jövő Esztergomát szolgálja.

A fejlesztés ezzel még nem ér véget: a közeljövőben madárodúk, mókusetetők és egyéb élőhely-fejlesztő elemek is kihelyezésre kerülnek a Prímás-szigeten, tovább erősítve a terület természetközeli jellegét.

Fotók: Esztergomi Természetbarátok Egyesülete

Megosztás