Csolnok

Szemétszedési akciót szerveznek Csolnokon

Csolnok Község Önkormányzata idén is folytatja a hagyományokat: április 11-én, szombaton közös szemétszedési és környezetszépítő akcióra hívják a település lakóit.

A program 9:00 és 12:30 között zajlik, a gyülekezőre pedig már 8:45 és 9:00 között várják a résztvevőket két helyszínen: a Szent János parkban (az iskola mögött), illetve a Rákóczi-telepen, a Bányász Művelődési Ház mellett.

A szervezők arra kérik az önkénteseket, hogy aki tud, hozzon magával metszőollót vagy ágvágót, ugyanakkor kesztyűt és műanyag zsákokat az önkormányzat biztosít a résztvevők számára.

A kezdeményezés célja, hogy a helyiek közösen tegyenek Csolnok tisztaságáért és szépüléséért, valamint még élhetőbbé váljon a település környezete.

Az önkormányzat bízik benne, hogy minél többen csatlakoznak az akcióhoz, és együtt sikerül tovább szépíteni a község közterületeit.

Borítókép: illusztráció (freepik.com – DC Studio)

Megosztás