Lakossági kezdeményezés indult a Tokodaltáró és Esztergom-Kertváros közötti biztonságos gyalogos- és kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása érdekében – számolt be róla a település polgármestere.
Az aláírásgyűjtést egy helyi lakos indította el, az összegyűjtött íveket pedig 2026. március 25-én adták át Petrik József polgármesternek a képviselő-testületi ülésen. A testület a kezdeményezést elviekben támogatja, az ügyben április 2-án már további egyeztetések is zajlottak a Polgármesteri Hivatalban.
A jelenlegi helyzet azonban több jogi és műszaki akadályt is felvet. A vasútvonal mentén kialakult, jelenleg is használt útvonal csak Tokodaltáró közigazgatási területén számít közterületnek, mintegy 180–200 méteres szakaszon. Az Esztergomhez tartozó részen az út jogilag nem létezik, mivel magántulajdonban lévő ingatlanokon halad át, így ott fejlesztés csak a tulajdonosok együttműködésével valósulhatna meg.
Alternatív megoldásként felmerült a Váci Mihály utca folytatásában található földút fejlesztése, amely Tokodaltáró mintegy 170–180 méteres, míg Esztergom közel 700 méteres szakaszán közterületként van nyilvántartva. Ez megfelelő alapot biztosíthat egy biztonságos gyalogos- és kerékpáros útvonal kialakításához.
A kezdeményező első lépésként a földút olyan mértékű javítását javasolta – akár társadalmi összefogással is –, amely már alkalmas a gyalogos és kerékpáros közlekedésre. Hosszabb távon pedig egy szilárd burkolatú út megépítése a cél.
Az önkormányzat a közeljövőben helyszíni bejárást szervez, valamint úttervező szakember bevonásával vizsgálja meg a beruházás műszaki lehetőségeit és várható költségeit. Mivel a tervezett nyomvonal jelentős része Esztergom közigazgatási területén található, a két önkormányzat közötti egyeztetés is elengedhetetlen.
A döntés a fejlesztés megvalósításáról a műszaki tervek és a költségek ismeretében születhet meg. Az önkormányzat a továbbiakban is folyamatos tájékoztatást ígér a lakosság számára.
Forrás: Tokodaltáró Facebook-oldal
Borítókép: illusztráció (freepik.com – fxquadro)