Hírek

Két jelentős természetvédelmi beruházás indul el a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban

A Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság a jelenlegi uniós ciklusban hat projektet valósít meg közel 2,5 milliárd forintból, amelyek kétharmada klasszikus élőhely-rekonstrukció – közölte Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára, szerdán a Jókai-kertben megrendezett projektnyitó rendezvényen. A most induló, összesen 625 millió forintos uniós támogatású fejlesztések két kulcsterületre koncentrálnak, az erdei vizes élőhelyek megőrzésére, valamint a természetvédelmi kezelési infrastruktúra fejlesztésére.

Az államtitkár ismertette, az „Erdei élőhelyek megőrzését és természeti értékeik bemutatását célzó beruházások” című projekt 500 millió forintos támogatásból valósul meg. A fejlesztés célja az erdei vizes élőhelyek vízháztartásának stabilizálása, a kiszáradási folyamatok mérséklése és a természetes élőhelyek állapotának javítása, összesen több mint 1680 hektár Natura 2000 területet érintve. A forrásoknak köszönhetően vízvisszatartással és élőhely-rekonstrukcióval erősítik a természet ellenálló képességét a klímaváltozás hatásaival szemben, egyszerre szolgálva természetvédelmi, klímaalkalmazkodási és szemléletformálási célokat.

A projekt egyik legfontosabb fókusza a szárazodás és a vízhiány kezelése, a vízháztartás javítása. Ennek érdekében a Budai-hegységben és a Pilis–Visegrádi-hegység térségében jönnek létre vagy állnak helyre erdei kisvizes élőhelyek, tókák, dagonyák, amelyek kulcsfontosságú élőhelyet biztosítanak kétéltűek, rovarok, vízi gerinctelenek és madarak számára. Az Ócsai tájegységben, a Homokhátság peremén a vízmegtartás érdekében vízvisszatartó műtárgyak, töltések és kisebb gátak épülnek, az Ipoly völgyében pedig  szintén a víz helyben tartását segítő beavatkozások valósulnak meg.

A másik program, az „Ipolyvecei állattartó telep természetvédelmi kezelési funkcióinak fejlesztése” címmel 125 millió forintos támogatásból valósul meg. A természetvédelmi kezelés egyik leghatékonyabb eszköze a hagyományos legeltetés, amely segít fenntartani a nyílt gyepeket és megakadályozza azok cserjésedését, beerdősülését. Ez a módszer megőrzi a gyepterületek fajgazdagságát, biztosítja a védett növény- és állatfajok élőhelyét, valamint hozzájárul a táj hagyományos arculatának megőrzéséhez. A jelenlegi korszerűsítés célja a természetvédelmi célú állattartás és legeltetés infrastruktúrájának korszerűsítése, amely kulcsfontosságú eszköz a védett gyepterületek és élőhelyek fenntartásában.

A két projekt egyaránt hozzájárul a természetes élőhelyek állapotának javításához, a biológiai sokféleség megőrzéséhez, valamint a természetvédelem és a társadalom közötti kapcsolat erősítéséhez – zárta beszédét Rácz András.

Forrás: Agrárminisztérium Sajtóiroda
Borítókép: Fekete István

Megosztás