Magas rangú állami kitüntetésben részesült egy térségünkhöz kötődő szakember: Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehetett át dr. Bihari Péter, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem oktatási rektorhelyettese, egyetemi docense – közölte Kesztölc Község Önkormányzat a honlapján.
Az elismerést 2026. március 15-én adták át számára az energiaellátás területén végzett kiemelkedő kutatási, szakértői és oktatásszervezői munkájáért, valamint eredményes és példaértékű vezetői tevékenységéért.
Dr. Bihari Péter születésétől kezdve Kesztölcön él, így sikere különösen fontos a helyi közösség számára. Mindennapjai ma is a településhez kötődnek: innen indul munkába Budapestre, és ide tér haza nap mint nap.
A kesztölciek szerint szerénysége legalább akkora érték, mint szakmai eredményei: a mindennapokban nem beszél sikereiről, inkább a közösségi élet és a világ dolgai kerülnek szóba a vele való találkozások során.
Kesztölc Község Önkormányzata hangsúlyozta, hogy a kitüntetés nemcsak egyéni siker, hanem az egész település számára is megtiszteltetés. Egy olyan helyi lakosról van szó, aki országos szinten is kiemelkedőt alkot, miközben mindvégig megőrizte kötődését szülőfalujához.
A közösség további sikereket kíván a kesztölci szakembernek, aki munkájával nemcsak saját pályáját, hanem szűkebb hazája hírnevét is öregbíti.
Borítókép: kesztolc.hu