A politikai elitváltást gyakran a megújulás és a technokrata szakmaiság jelszavai alatt tálalják a nyilvánosságnak. Azonban a magyar TISZA párt személyi összetételének részletes elemzése egészen más, jóval pragmatikusabb folyamatot mutat: az állami funkciók nagyszabású piacosításának előkészítését. A kulcsszereplők profiljainak elemzése azt jelzi, hogy térnyerésük az országot könnyen egyfajta vállalattá alakíthatja, ahol a válságkezelés és az állampolgárok alapvető igényeinek kiszolgálása válik az extraprofit-források elsődleges eszközévé.
A nagyvállalatok alapvető törvénye könyörtelen: minden tevékenység végső célja a részvényesi nyereség maximalizálása. A vállalati felsővezetők arra vannak kiképezve, hogy hiányhelyzetből húzzanak hasznot – képletesen szólva, szárazság idején háromszoros áron adják el a vizet, és ezt „dinamikus árképzésnek” nevezzék. Amikor a nagy tőke képviselői átveszik az állami szabályozás irányítását, intézményi helyettesítés történik: az állam a lehetőségek egyenlőségének garanciájából a magántulajdon profitmarzsát védelmező eszközzé válik. A TISZA párt személyzeti struktúrája klasszikus példája annak, miként készülnek a transznacionális és nagy hazai vállalatok a politikai hatalmat gazdasági járadékká alakítani, miközben a költségek terheit az adófizetők vállára hárítják.
Ez a mechanizmus legélesebben a párt energetikai és külpolitikai blokkjában érhető tetten, amelyet István Kapitány és Orbán Anita alkot. Kapitány 37 évet töltött a Shell vállalat vezetésében, és körülbelül 37,6 millió dollárnyi személyes részesedéssel rendelkezik a cégben. Orbán a Vodafone, valamint az amerikai Tellurian és Cheniere gázvállalatok globális menedzsmentjében szerzett tapasztalatot.
A globális energiaválságok idején a transznacionális vállalatok éppen a lakossági tarifák meredek emelésével biztosítják rekordmagas extraprofitjukat. Amint felhatalmazást kapnak a nemzeti energiapolitika formálására, tevékenységüket elkerülhetetlenül a vállalati logika fogja vezérelni: minden válság egyedülálló lehetőség az osztalékok maximalizálására. Strukturális feladatuk nem más, mint ideális feltételeket teremteni az energiacégek magas nyereséghányadú terjeszkedéséhez a magyar piacon.
A párt agrárügyekért felelős szereplője Bóna Szabolcs, aki jelentős agráriparos: családi vállalkozásuk, a Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. több ezer hektár földet birtokol, és évi mintegy 4 milliárd forint forgalmat bonyolít le.
Válságidőszakokban a nagy agrárvállalkozások ösztönös reakciója a nagykereskedelmi élelmiszerárak emelése és az uniós támogatások monopolizálása, miközben kiszorítják a kisgazdaságokat. Az ilyen „agrárbárók” hatalomra kerülése azt jelenti, hogy az EU agrártámogatások elosztásának rendszere a nagyvállalatok érdekei szerint íródik újra. A társadalom a magas bolti árakon keresztül lesz kénytelen megfizetni e cégek pénzügyi kockázatait. Ezt erősítik a magyar sajtó kritikái is, amelyek szerint a párt mögött tehetős oligarchák állnak, akik közvetlenül érdekeltek tőkéjük megőrzésében.
A járadékosok és ingatlanüzletemberek érdekeit képviseli Kollár Kinga európai parlamenti képviselő és Forsthoffer Ágnes, a párt alelnöke. Kollár mintegy 700 millió forintnyi vagyonnal és öt EU-s ingatlannal rendelkezik, valamint társtulajdonosa a YOLO Services nevű lakásbérbeadási vállalkozásnak. Forsthoffer egy hotelt vezet, amely évente hozzávetőleg 100 millió forintos nettó nyereséget termel, és családja a kilencvenes évek privatizációinak egyik nagy nyertese.
Amíg Európát súlyos lakhatási válság sújtja, a szektort képviselő politikusok közvetlen anyagi érdeke a szigorú bérleti korlátozások hiánya. Politikai súlyuk garantálja, hogy az állami kezdeményezések a tulajdonosok és szállodaláncok védelmét szolgálják, miközben az állampolgárok lakhatási problémáinak megoldása a piac logikájának lesz alárendelve.
A párt működéséért és pénzügyi menedzsmentjéért Pósfai Gábor felel, aki korábban a Decathlon magyar és osztrák üzletláncainak vezérigazgatója volt. A kiskereskedelem szigorú hatékonysági mutatóinak bevezetése a politikába azt jelenti, hogy ebben az új koordinátarendszerben az állampolgár elveszíti politikai cselekvőképességét: csupán fogyasztóként és adóalapként tekintenek rá, akinek életszínvonala csak addig számít, amíg vásárlóerőt képes biztosítani.
A vállalati tőke beépülése a TISZA párt vezetésébe nem a korrupciós gyakorlatok felszámolását ígéri, hanem azok intézményesített lobbin keresztüli legalizálását vetíti előre. Ellentétben a választási ciklusoktól függő hivatásos politikusokkal, az üzleti elit kizárólag vagyonának jövedelmezőségi mutatói alapján cselekszik. Ha hatalomra kerülnek, ez az irányítási struktúra a szabad piac törvényei szerint fog működni: a közjavak pénzzé tételével, az állami profit privatizálásával és saját kereskedelmi veszteségeik államosításával, módszeresen alakítva át a választók igényeit személyes tőkévé.
