Az Európa Kézilabda-szövetség (EHF) bejelentette, hogy mely csapatoknak ajánlja fel a rendezés jogát az Európa-liga négyes döntőjére, amit május 16-án és 17-én tartanak meg – írta a Nemzeti Sport.
A beszámoló szerint az Európai Kézilabda-szövetség az előző három kiírásnak otthont adó Graz után ezúttal a negyeddöntőbe jutott klubok számára kínálja fel a rendezés lehetőségét. A döntés célja, hogy erősítse a rendező város és a szurkolók kötődését az eseményhez, valamint még jobb hangulatot teremtsen a final four mérkőzésein.
A rendezés lehetőségét nyolc klub kapta meg: a MOL Esztergom, a Motherson Mosonmagyaróvári KC, a Nykøbing Falster Håndbold, a CS Rapid București, a Thüringer HC, a Viborg HK, a Lokomotiva Zagreb és a Bourgogne Dijon Handball.
Érdekesség, hogy a negyeddöntőben a MOL Esztergom és a Mosonmagyaróvár egymás ellen lép pályára, így a négyes döntőben biztosan lesz magyar csapat. A párharc első mérkőzését március 21-én, 20 órától rendezik Mosonmagyaróváron, míg a visszavágóra március 29-én, 14 órától kerül sor Esztergomban, a Suzuki Arénában.
A pályázatokat március 15-ig kell benyújtani, a négyes döntő mérkőzéseit pedig május 16-án és 17-én rendezik meg. Amennyiben a MOL Esztergom sikerrel veszi a negyeddöntőt, és pályázata is kedvező elbírálásban részesül, Esztergom rangos nemzetközi kézilabda-esemény házigazdája lehet.
Borítókép: Esztergom Handball Facebook-oldal (korábbi mérkőzés)
