Esztergom

Stabil az állapota, erősödik Erdő Péter bíboros

Ahogyan arról szombaton beszámoltunk, sürgős műtéten esett át Erdő Péter bíboros, érsek. Az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye vasárnap tájékoztatást adott a főpásztor állapotáról.

A közlés szerint a bíboros titkára és szertartója, Eredics Gergő a Belvárosi Ferences-templomban az esti szentmise után tájékoztatta a híveket. Elmondta: Erdő Péter állapota stabil, és szépen erősödik a műtét után, továbbra is kórházban ápolják.

A bíboros hálás mindazért a szeretetért, imádságért és aggódó figyelemért, amelyet az elmúlt napokban tapasztalt. Titkára beszámolt arról is, hogy amikor felolvasta számára a hívek személyes üzeneteit, a főpásztor mélyen meghatódott.

Eredics Gergő hangsúlyozta: a bíboros hittel és reménnyel viseli a megpróbáltatásokat, szenvedését pedig továbbra is papi hivatásokért ajánlja fel. A kórházból is szeretné tartani a kapcsolatot a rábízott közösséggel, ennek jeleként a betegek világnapja alkalmából hangüzenetet is küldött papjainak.

A titkár arról is beszélt, hogy a bíboros kérésére konferenciabeszédét is megosztják a hívekkel, hogy így is segítsék a nagyböjti, húsvétra való lelki felkészülést.

A tájékoztatás végén arra kérték a híveket, hogy továbbra is imádkozzanak Erdő Péter bíboros gyógyulásáért.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Borítókép: Mudrák Attila / Magyar Kurír

Megosztás