Február 5-én, csütörtökön este a Swissten Dág KSE a Fino Kaposvár együttesét fogadta a férfi röplabda NB I Extraliga 17. fordulójában. A papírforma ezúttal érvényesült, a vendégek három játszmában győztek.
A találkozót a kaposváriak kezdték magabiztosabban: erős nyitásaikkal és stabil játékukkal hamar nagy előnyt építettek ki, a dágiak pedig nehezen találták a ritmust. Az első szettben 18–25, a másodikban 12–25, míg a harmadikban 16–25 arányban zártak jobban a vendégek, így 0:3-mal vitték haza a pontokat.
Tamasi Ákos, a Swissten Dág KSE vezetőedzője a mérkőzés után úgy fogalmazott: tudták, hogy nem ők az esélyesek, ezért felszabadult, bátor játékot kért a csapattól. Mint mondta, ez most kevésbé sikerült, a Kaposvár jó nyitásai és a sok ki nem kényszerített hiba megnehezítette a dolgukat. Ugyanakkor pozitív momentumokat és biztató sorozatokat is látott, amelyekre lehet építeni.
A dágiak számára nincs sok pihenő: február 7-én, szombaton 19 órától Székesfehérváron, a MÁV Előre Volleyball Centerben lépnek pályára, ahol a MÁV Előre Foxconn ellen folytatják a bajnokságot.
Férfi röplabda NB I Extraliga, 17. forduló
Swissten Dág KSE – Kaposvár 0:3 (-18, -12, -16)
Szent Gellért Sportcsarnok, Budapest, 100 néző
Vezette: Halász Enikő, Szarka J.
Dág: Kun B., Molnár T., Bandi, Bellovicz, Kholman, Pongó.
Csere: Heller Zs. (liberó), Tarsoly S.
Edző: Tamasi Ákos.
A mérkőzés alakulása, 1. játszma: 0-3, 6-16, 10-17, 14-18, 18-24. 2. játszma: 0-5, 4-12, 8-18, 11-22, 12-24. 3. játszma: 3-1, 4-4, 7-7, 8-11, 11-14, 15-21, 16-24.
Felhasznált források: Dág KSE Röplabda Facebook-oldal / kemma.hu
Borítókép: illusztráció (pexels.com)