70. születésnapját ünnepli a Dorog és a Videoton egykori legendás csatára; Szabó „Campó” József

Kerek hét évtizede ezen a napon Dorogon született a nemzetközi szinten is elismert hajdani kiváló labdarúgó, vérbeli támadó játékos; Szabó József. A jeles évforduló alkalmán egy riportot készítettem vele, amely során a kimagasló sportmúltja mellett áttekintettük életpályája egyéb szegmenseit is, s így egyfajta interaktív formában rögzült a cikk. 

Bár Dorog kisváros és megannyi Szabó család lakja, lakta, ennek ellenére a legtöbb nem állt rokonságban egymással. Saját nevemen ráadásul legalább további hat dorogi Szabó Gyuláról tudok helyben, azonban közülük csak kettő a rokonom. Így a mai ünnepelttel is csak névrokonok vagyunk, igaz, a hosszú évtizedes ismeretségünk és kapcsolatunk alapján joggal érezhetjük egymást családtagként. Szabó József 1956. január 31-én Dorogon született, mégpedig édesapja; Szabó Gyula és édesanyja; Szurdi Erzsébet harmadik gyermekeként. A kis Józsi előtt Pisti nyitotta a sort 1948-ban, mint első szülött fiú, majd érkezett Gyuszi 1950-ben. Szabóék klasszikus jóravaló munkáscsaládnak számítottak. Az apa eredeti mesterségét tekintve hentes volt, de a dorogi bányánál dolgozott, az anyuka pedig mosónő. A családi ház Dorogon a Pataksoron állt, a település zöldövezeti, kertes negyedében, kényelmes sétálásnyira a sportteleptől, a művelődési központtól, vagy éppen a legközelebbi iskolától. Józsival éppen egy héttel a jeles évforduló előtt ültünk le beszélgetni a világ két távoli pontján helyet foglalva, a Messenger adta lehetőséget kihasználva készült a közös riportunk.

Az általános iskolai tablón Szabó József a diákok felső sorában a jobb oldali szekcióban balról a második (forrás: Szabó József családi albumából)

Sok egyéb mellett, az időrendet tartva a korai gyerekéveket elevenítettük fel elsőként. A két bátyó óvó szeretete mellett cseperedett és abban a Petőfi iskolában végezte az általános iskolát, ahol számos korábbi jeles tanuló, mint többek között Grosics Gyula is.

– Volt-e kedvenc tanárod és tantárgyad? – Az osztályfőnökömet; Döbrössy Józsefet emelhetném ki, akire jó szívvel és tisztelettel emlékszem vissza. A matekot és a történelmet kedveltem a legjobban, ezek jól is mentek, de már akkoriban is a sport és a mozgás volt a mindenem, így a testnevelés óráknak örültem leginkább.

A Palotás Imre edző vezette dorogi serdülő csapatban a sor legvégén (forrás: Morecz László albumából)

– Mi volt gyerekkorodban a kedvenc ételed? – Én mindent szívesen megettem, de a paprikáskrumpli volt a fő kedvenc, meg nyáron főleg a tojásos nokedli salátával. Külön kiemelném a disznótorokat is, amelyekből nagyon gyakran és rendszeresen volt részem. Apu, mint tanult hentes maga is sokszor vágott itthon, de hívták is a rokonságba, meg az ismerősök, így sokszor hetente esett legalább egy disznótor. Magát a disznótorost is nagyon szerettem enni, de külön élmény volt nekem maga, a disznótor, ami egyben egy nagyszerű közösségi élményt is jelentett. – És mi jelenleg a kedvenced? – Most is mindenevő vagyok, de egyértelműen a tejfölös csirkepaprikás nokedlival a fő favorit nálam.

A dorogi ifi csapatban a felső sorban balról az ötödik

Mint a legtöbb dorogi srácnak, neki is igen hamar a foci vált a legfontosabb kedvtelésnek, főleg, hogy mindkét fivére elkötelezett igazolt labdarúgó volt a dorogi klub utánpótlás csapatainál. Naphosszat rúgták a labdát szabadidejükben a Báger homokos fövenyén a Pala partján. Az első adandó alkalommal jelentkezett a dorogi klub kölyök csapatához, itt lett igazolt játékos 1967-ben. Első edzője Palotás Imre volt, akit nagyon tisztelt és kiváló szakembernek tartott. Végig járta a szokásos tyúklétrát egészen az ifiig, miközben további edzői között olyan egykori dorogi labdarúgó legendák pallérozták, mint Klausz József, vagy Varga János.

Az NB I-be jutott dorogi csapat tagjaként a hátsó sorban balról a második

– A focin kívül mi egyéb érdekelt? – Főleg a motorok. Ennek megfelelően az általános suli után autószerelőnek tanultam Esztergomban az Ipari Szakmunkásképzőben. Idővel volt egy Czetka Jawa motorom és egyszer még az is előfordult, hogy a motorozás hevében elfelejtettem edzésre menni. Kaptam is fejmosást az akkori edzőimtől. Laczkó Pista bácsi ki is hagyott a csapatból a soron lévő bajnokikon, miközben már a felnőtt csapatnál is kezdtek számolni velem. A felnőtt csapat akkori edzője; Hári László erélyesen rám förmedve érdeklődött, hogy akkor most motoros, vagy futballista akarok-e lenni? Természetesen az utóbbit választottam. Hamarosan még ifistaként meghívtak a nagycsapatba játszani és játéklehetőséget kaptam a Tatabánya elleni MNK meccsen. Szoros mérkőzést játszottunk a favorit megyeszékhely ellen, s bár 1–0-ra kikaptunk, külön személyes élmény volt, hogy a legendás védőt, Szabó Gyurit kétszer is szemtelenül bekötényeztem. Szívesen jártam a baráti körömmel a dorogi művházba az Öt órai tea zenés–táncos rendezvényekre, amelyek heti rendszerességgel zajlottak, továbbá a Mosoly és az Ezres vendéglőkbe, főleg biliárdozni. Ezen felül gyerekkoromban gyakran mentem moziba is Dorogon. Nagyon jó filmeket adtak és rengeteg színész lett a kedvencem.

A Bp. Honvéd elleni bajnokin nehezen tudták tartani a fővárosi védők (forrás: Szabó József családi albumából)

– Meg kell vallanom hármunk tekintetében, hogy tesóim számítottak igazán nagy tehetségnek, különösen Pisti, akinek játékintelligenciája közismert volt. Valósággal olvasta a játékot, nem véletlenül lett Okos a beceneve. Mégis, ahogy a mesékben lenni szokott, a három szabólegény közül a legkisebb váltotta be végül a hozzájuk fűzött reményeket a legjobban. Pisti a kiváló képességei mellett harsányabb is volt, gyakran vállalva az esetleges konfrontációkat és többek között ez is hozzájárult, hogy játékos pályafutása nem tudott kiteljesedni. Egy személyes ellentét vezetett ahhoz, hogy idővel mellőzött lett és végül abba is hagyta a hivatásos játékot. Gyuszi ellentétben csendes srác volt én meg valahol a kettőjük között, de inkább a Gyuszi habitusa jellemzett engem is. – Ha már Pisti lévén szóba került az Okos becenév, te hogyan lettél Campó? – Ezt István bátyám ragasztotta rám és később mindenki átvette. 

A válogatott-keret tagjaként 

1974-ben végérvényesen a felnőtt keret tagja lett és november 10-én hazai pályán mutatkozott be elsőként bajnokin, mégpedig a kiváló megyei rivális, az Oroszlány ellen. Kezdőként léphetett pályára az akkori egy csoportos NB II-ben. A találkozó gól nélküli döntetlent hozott. Legelső bajnoki góljára sem kellett sokat várni. Ugyan ebben a szezonban, szintén hazai környezetben a Ganz Mávag elleni 2–0-ás győzelem alkalmán szerezte. Az akkori csapattársai közül néhányan még a dorogiak aranykorában szerepelt gárdának kiválóságaik voltak, mint Bartalos József, Tóth Gyula, Takács Tibor és Horváth Péter. NB I-es múlttal rendelkező társak is voltak jócskán, többek között Schnitzer Imre, Gabala Ferenc, Kiss Rudolf, Virág Pál, Peszeki Jenő, Laczkó István, Kácsor Attila, Berecz József, Rozgonyi Miklós, vagy éppen Gubán László. Reményteljesen zárult az 1974–1975-ös bajnoki évad, az igazi áttörést viszont a következő év hozta a csapatnak és Józsinak egyaránt. 1976 tavaszán már komoly feljutó esélyesként számoltak a Doroggal a Dunaújváros, az Ózd és a Budafok mellett. A dorogi fiúk végül kiváló hajrával sikeresen kiharcolták az első osztályba való jutást, Józsi pedig a másodosztály egyik leggólerősebb támadója lett csapattársával; Peszeki Jenővel egyetemben. A feljutott gárdát már Ivanics Tibor vezette, aki Kubából tért haza és 1975 nyarán nevezték ki a Dorog vezetőedzőjének. Még az NB II-es tavaszi szezon zajlott, amikor a Fradival kerültek össze a Felszabadulás Kupa nyolcaddöntőjében, ahol nem kis meglepetésre, a dorogiak 3 : 0 arányban verték a fővárosi csapatot, s Campó nagyszerű játéka mellett két góllal járult hozzá a sikerhez.

A Ferencváros–Dorog mérkőzésen az Üllői úton próbálja megállítani az egyik hazai játékos, míg az előtérben Gabala Ferenc igyekszik biztosítani (forrás: Képes Sport, 1977 március)

Az NB I-ben való szereplés nagyon szép emlék marad a dorogi csapattal, noha sajnos nem sikerült megragadniuk és egy évadot követően kiestek. Pedig ütőképes, jól összegyúrt legénység volt, minden poszton jó képességű játékosokkal, de talán a neves mezőny túlzott tiszteletével társult nagyfokú önbizalom hiány rányomta bélyegét a társaság szereplésére. A legtöbb meccsen a mezőnyben egyenrangú partnerek voltak, de legtöbbször hiányzott az a kis plusz, amit végül sok–sok elveszett bajnoki pont bánt. Azonban így is akadt számos emlékezetes összecsapás, amely megmutatta, hogy jóval többre lett volna hivatott a piros–fekete alakulat. Ezeken a meccseken Szabó is kivétel nélkül sziporkázott és oroszlánrésze volt a sikert hozó fordulókban. Ilyen volt kiemelten a kiváló erőkből álló kupagyőztes Diósgyőr 4 : 1 arányban való kiütése, vagy a bajnokaspiráns Újpest legyőzése. Előbbin Campó mesterhármast vágott, az újpestiek ellen pedig duplázott. Leendő csapata, a Videoton is megszenvedett a dorogiak ellen. A fehérvári mérkőzésen már mindenki elkönyvelte a vendégek győzelmét, amikor a hajrá perceiben sikerült döntetlenre menteniük a fehérváriaknak. A Dorog játékosaként kapott meghívást Baróti Lajos szövetségi kapitánytól a válogatott–kerethez. Ez külön azért is nagy szó, mert a kapitány szinte kizárólag a négy nagy fővárosi klubra építette a nemzeti csapatot, amelyben csak elvétve jutott szóhoz vidéki labdarúgó. A Dorog játékosaként 1974 és 1977 között 92 bajnokin lépett pályára és 34 gólt szerzett. Ebből 33 az NB I-es mérkőzések száma, amelyen 10 gólt ért el.

Az utolsó NB I-es dorogi csapat tagjaként 1976-ban a felső sorban jobbról a második

Végül a Dorog búcsúzott, mégis a keretükből egy csapatra való játékosra vetettek szemet a rivális NB I-es klubok. Közülük Szabó volt a legkeresettebb, akit szinte minden első osztályú egyesület le akart volna igazolni. A csapat akkori technikai vezetője, Buzánszky Jenő már meg is egyezett a Fradival, végül az MLSZ a játékos véleményét is hallani akarta saját jövője felől, valamint próbálták más klubok felé terelni. Részben ez sikerrel járt, mert a csatár első sorban vidéki csapatokat preferált. A legnagyobb esélyesnek a Monostori Tivadar edző által vezetett Tatabánya bizonyult, ahol már el is könyvelték a biztos érkezését, azonban Józsi inkább a Videotonhoz húzott, s végül Fehérvárt választotta. Monostori mester ezt zokon is vette és meglehetősen neheztelt. Külön érdekessége az új klubjához történő átigazolásnak, hogy a Videotonban éppen egy másik dorogi Szabót, Szabó István kapust váltotta a keretben. A kiváló portással, akit 1970-ben igazolt a fehérvári egyesület Dorogról, csak névrokonok voltak. 1977 nyarán a kapus Szabó visszatért Dorogra, a csatár Szabó pedig Dorogról érkezett a Vidihez. A dorogi egyesületben már jól ismerték egymást. Amikor Józsi a serdülőben játszott, Szabó kapus az ifjúsági csapat tagjaként a felnőtt keret küszöbén állt. A két Szabó és családjuk mindvégig baráti viszonyban voltak a későbbiekben is.

Egykori dorogi játékostársa, Major Ferenc ellen egy Vidi–Fradi bajnokin 1980. augusztus 23-án. Három ferencvárosi igyekszik szerelni: Szemből Judik, háttal Rab és 4-es mezben ugyancsak háttal Major  (forrás: Tempó Fradi! – tempofradi.hu/videoton).

– Hogyan fogadtak Fehérváron, milyenek voltak az első benyomásaid? – Túlságosan nem kerültem idegen környezetbe, hiszen több fehérvárival, élén Májer Lajossal meg Csongrádi Ferenccel jól ismertük és kedveltük egymást még az utánpótlás–válogatottból, s amikor hozzájuk igazoltam, Lajos mellett többen is biztosítottak arról, hogy jó helyre kerültem és mindenben segíteni igyekeztek. A Sors fintora, hogy a legelső bajnokim a Vidiben mindjárt a Tatabánya ellen történt, mégpedig idegenben. Sajnos egy korai bekapott góllal vesztettünk 1–0-ra, de számomra az igazán kellemetlen emlék erről a meccsről az maradt, hogy a hazai védők cseppet sem kíméltek és a kőkemény Knapik Pista egy hatalmasat alám is pakolt úgy, hogy jó időre gipszbe került a lábam. Ráadásul később tudomásomra jutott, hogy az ellenfél védőit Monostori Tivi bácsi paprikázta fel, mondván, adjatok annak a kis tejfölösnek alaposan. Ezért sokáig bennem is tüske maradt ez az eset, még ha minden tiszteletem Tivi bácsi felé megalapozott is volt. Érdekes, hogy aztán éppen a Tatabánya ellen szereztem a legtöbb gólt a pályafutásom során a rivális csapatok tekintetében. 

Sokadik gólja a Videoton-színeiben 1984-ben (forrás:szekesfehervar.hu)

A Videoton csapatként is évről–évről nem csak jól szerepelt az élvonalban, de meghatározó tagja volt a mezőnynek és a vidék akkori egyik legjobb, egyben legnépszerűbb gárdájává vált. Ebben nem kis plusz szerepe volt Campónak is, aki ontotta a gólokat és az ország legeredményesebb csatárai közt emlegették. A gólérzékenység mellett nem csak mint klasszikus befejező csatárként volt értékes, de gyakran adott gólpasszt, vagy vette ki részét a támadás építéséből. Igazi csapatjátékos volt, egyben az ország legjobb fejelői közé tartozott. Az 1983–1984-es évadban 19 találatával az NB I gólkirálya is lett, míg a csapata egymást követő két évadban, 1983–1984, majd 1984–1985-ben bajnoki bronzérmet nyert, az 1981–1982-es évadban pedig magyar kupadöntős volt. Mindezt egy hihetetlen és azóta is kiemelkedően emlékezetes UEFA-kupa-béli szereplés követett, amely feltette a fehérvári csapat nyolcvanas évekbeli csúcskorszakára a koronát. A piros–kék legénység a Dukla Prága, a Paris SG, a Partizán Belgrád, a Manchester United és a Zseljeznicsar kiejtését követően jutott a döntőbe a Real Madrid ellenfeleként. Józsi mindvégig kiválóan játszott és ontotta a gólokat. Gyakorlatilag minden vetélytárs kapuját bevette, s amíg Párizsban duplázott, a Partizán ellen pedig mesternégyest ért el. A kupadöntő hazai felvonását ki kellett hagynia sok más meghatározó csapattársával egyetemben, viszont a madridi Bernabeu stadionban játszott győztes visszavágón mindvégig a pályán volt, s egy szép fejesgólt is szerzett, amelyet sajnos nem adott meg a játékvezető. Külön személyes sikerének bizonyult, hogy a kupasorozat gólkirálya is lett egyben.

Az UEFA-kupa döntőjének visszavágóján Madridban. A felső sorban balról a második (forrás:szekesfehervar.hu).

A kupamenetelés ismertté tette mind a csapat, mind Józsi nevét nemzetközi berkekben is és több klasszis klub is érdeklődött iránta. Köztük a 1. FC Köln és a Rapid Wien konkrét szerződést is ajánlott, míg a Sevilla lényegében meg is egyezett vele egy hároméves profi szerződést ígérve, ám az akkori időkben a honi vaskalapos adminisztratív viszonyok cseppet sem kedveztek a magyar labdarúgók esetleges nyugatra történő igazolásának. Pályafutásában a zenitre érve a következő évben végül Görögországba igazolt a PAE Iraklísz csapatához egy teljes idényre, amely sérüléssel volt tarkítva, majd még egy rövid fehérvári szereplést követően búcsúzott a Videotontól, ahol összesen 236 bajnoki mérkőzésen szerepelve 111 gólt szerzett. Legelső vezetőedzője a piros–kékeknél Lantos Mihály, az Aranycsapat egykori védője volt, akinek keze alatt három évadot játszott, majd Verebes József követte az edzői székben, utána Szentmihályi Antal, Molnár Ferenc, Kovács Ferenc, végül Tajti József. 1987 nyarán, kerek 10 évet követően visszatért szülővárosában és anyaegyesületéhez.

Gyakori főszereplője és alanya a sportlapoknak (forrás: Nemzeti Sport – Szabó József gyűjteményéből)

Dorogon kitörő örömmel és hatalmas lelkesedéssel fogadta mindenki, ráadásul a Bányásznál erősen készültek a másodosztályba való feljutásra. Az akkori gárda ötödik évét kezdte az NB III-ban és már rettentően ki voltak éhezve a magasabb szintre kerülésre. Szabó visszatérése ezt különösen emelte, akit egy kiváló csapat várta. Az edzői karban egykori dorogi csapattársai irányítása alá került: Gabala Ferenc a vezetőedzője, míg Honti József a pályaedzője lett. Külön öröm volt, hogy egy nagyszerű karriert befutott egykori játékosukban ugyan azt a szerény, kedves embert kapták vissza, akit egy évtizeddel korábban engedtek útjára. Campó pedig a Dorogban is ugyan úgy villogott, mint hajdanán és ahogyan a Videoton játékosaként is játszott. Hihetetlen fegyelemmel és alázattal viseltetett mind a pályán, mint azon kívül. Társai és a szurkolók is messzemenőkig becsülték. Mentes maradt minden sztárallűrtől, csakis a játékra összpontosított és ontotta a gólokat.

10 év után újra a Dorog csapatában, jobbról a második. A felvétel 1987 októberében az Esztergom elleni hazai NB III-as bajnokin készült. Campó mellett olyan országosan ismert kiválóságok alkották az akkori dorogi gárdát, mint Marosvölgyi József (a képen közvetlenül a játékvezetői hármas jobbján), közvetlenül mellette jobbról Csepecz János, Varga János (balról a hatodik) és közvetlenül Varga mellett jobbról pedig Füle Antal.

A Dorog magabiztosan lett őszi bajnok és sokszor csak a gólarány mértéke volt kérdéses egy–egy mérkőzés előtt. Hogy mégsem legyen annyira sima ügy a feljutás, arról egy fura rendhagyó eset gondoskodott. A téli szünet során az NB II-ben szerepelt Ganz Mávag jogutód nélkül megszűnt és helyére az MLSZ a Bp. Építők csapatát sorolta úgy, hogy a fővárosi gárda minden addigi eredményét törölték. Ezzel kizárólag a dorogiak vesztettek, mert 4 pontot és 3–1-es gólarányt vettek el tőlük, amellyel a vetélytársak kerültek helyzeti előnybe. Végül ez sem fogott ki rajtuk és biztosan jutottak fel a hőn áhított másodosztályba. Szabó és Füle Antal külön párharcot is vívtak a házi-, egyben az NB III-as gólkirályi címért, amelyben egy hajszálnyival, de végül Campó lemaradt. Ugyanis 34 mérkőzésén 23 gólt szerezve éppen megelőzte őt az ifjú csapattárs, aki egyetlen találattal szerzett többet, ráadásul csak 32 meccsen pályára lépve. Szabó egyaránt kétszer szerzett mesterhármast és mesternégyest. A csodálatos dorogi visszatérés ezzel kiteljesedett, azonban egyben be is fejeződött. Az évad végén már nem maradt az osztálytváltó dorogiakkal, hanem 1988 nyarán Ausztriába szerződött légióskodni, ahol néhány osztrák csapatnál is játszott, míg 1995-ben, 39 évesen fejezte be aktív játékos pályafutását.

Sokszor kerül a címlapra (forrás: Képes Sport – Szabó József gyűjteményéből)

Még utolsó aktív évei során edzői tanulmányokat folytatott és 1994-ben szerezte meg hivatásos képesítését, mégpedig középfokú sportvezetői és edzői szakon. Edzősködött a Videoton, illetve a menetközben Parmalat FC névre keresztelt fehérvári klubnál, valamint a kilencvenes évek második felének sikercsapatánál, a Gázszer FC-nél. Ugyancsak tevékenykedett a Videoton női labdarúgó szakosztályánál, ahol technikai vezető volt, de edzéseket is tartott a hölgyek részére. Hosszú éveken át szerepelt öregfiúk csapataiban is Fehérváron és Dorogon egyaránt. Emlékezetes alkalom volt 2001 nyarán a Dorog–Ferencváros öregfiúk gálamérkőzés, amellyel egyidőben a Videotonnak is esedékes volt egy gálameccse, mégis a dorogi szereplést választotta. A meccsen aztán szerzett is egy felejthetetlen csukafejes gólt. A fehérváriakkal pár éven keresztül vendégszerepelt San Francisco Bay Area-ban is, az ottani magyar közösség meghívásának eleget téve. Fehérváron jelenleg is megbecsült sportszemélyiség, aki a Videoton sportmúzeumának gondnoka lett. Mint oly sok egykori hivatásos labdarúgó esetében, a korral előre haladva, túlesett előbb egy térd-, majd pár évvel később csípőprotézisen.

Leányai és unokái körében tavaly májusban (forrás: Szabó Nikoletta közvetítésével)

Sportpályafutása közepette magánéletében is sok öröm érte. Előbb 1979-ban házasságot kötött a Dorog vonzáskörzetéből származó feleségével, Gurin Máriával. Frigyükből két leánygyermek, Krisztina (1980), majd Nikolett (1983) született. Vanda és Krisztián nevű unokái lévén kétszeres nagyszülő is lett. 21 évnyi házasságot követően 2000-ben feleségével elváltak. Józsi számára két otthon és két csapat létezik, mindkettő örök szerelem és kötődés. Dorog iránti szeretete mindmáig erős kapocs még akkor is, ha menet közben közvetlen családtagjai sajnos már elhunytak, köztük utoljára bő egy évvel ezelőtt Gyuszi nevű testvére. Változatlanul Székesfehérváron lakik, de Dorogra is gyakran jön látogatóba. Egykori barátokkal és csapattársaival rendszeresen találkozik és ápolja kapcsolatait. Szinte elmaradhatatlan tagja valamennyi dorogi nosztalgia találkozónak, s ugyan úgy Fehérváron is jelen van a Videoton öregfiúk rendezvényein egyaránt.

A hagyományos, évente két alkalommal is megrendezésre kerülő Dorogi Labdarúgó Ikonok találkozóján a felső sorban jobbról a második

– Mindig örömmel megyek a nosztalgia összejövetelekre. Ráadásul éppen egy ilyen alkalom adtán történt egy nagyon kedves és emlékezetes eset. Korábban említettem, hogy Monostori Tivi bácsival kapcsolatban nagyon kellemetlenül érintett a tatabányai eset. Éppen a dorogi csapattal való 1976-os NB I-be jutásunk 30. évfordulója alkalmából tartottak Dorogon egy ünnepi összejövetelt, amelyen Tivi bácsi is jelen volt. Egyszer csak félre hívott és könnyes szemekkel megvallotta, hogy annak idején ő kérte a védőit, hogy lépjenek keményebben oda nekem a meccsen, amit utólag nagyon sajnál és mindezért megkövetett. Emberi nagyságát mutatja ez a gesztus, amely őszintén szólva hihetetlenül jó esett és teljesen rendeződött minden. – A kényesebb témáknál maradva, szeretném megkérdezni, hogy volt-e pályafutásod során olyan védő, akitől tartottál? – Nem féltem senkitől, de Garaba Imre ellen kellemetlen volt játszani. 

A Dorog utolsó NB I-es csapatának találkozóján, a feljutás 30. évfordulója alkalmából 2006-ban

– Mennyire vagy elégedett a labdarúgó pályafutásod során elért eredményekkel? – Úgy gondolom és őszintén mondhatom, hogy alapjába véve többet is elértem, mint annak idején remélhettem. Néhány idényt leszámítva, mindvégig az élvonalban játszhattam és az eredményességen túl nem elhanyagolandó, hogy mindig nagyszerű közegben játszhattam. Kiválóan éreztem magam Dorogon és a Vidiben is. Érdekes élményt hozott a sorkatonai szolgálatom is. 1978-ban Zalában töltöttem a kötelező időszakot, ahol az alapkiképzést követően az első osztályú játékosok nem szerepelhettek bajnokságban, viszont alakult egy Hadsereg–válogatott, amellyel egy alkalommal Vietnámba utazhattunk egy túrára és ott minden meccsünket megnyertük. Egyetlen keserűbb emlékem, amely némi hiányérzetet azért hagyott bennem, hogy nem szerepelhettem a nagy válogatottban. Pedig még Dorogról kaptam a meghívót az utánpótlás–keretbe, ahol szintén bizonyítottam, mégis az A–válogatottság nem akart összejönni. Igaz, szerencsétlenül is alakult a helyzet, mert miután a kapitány végre a kispadra ültetett és csereként nevezett az egyik mérkőzésre, már nagyon közelinek tűnt a bemutatkozásom. Végül akkor nem állított be, s mindjárt utána egy komolyabb sérülést szenvedtem, s azt követően már nem kaptam több behívót. 

Személyes indíttatásból is külön nagyon kedves felvételek számomra. Szabók találkozója Dorogon, ahol a bal oldali képen a két testvér; Józsi és Gyuszi egymás mellett, majd további két Szabó, akik csak névrokonok: az édesanyám; Szabó Gyuláné és a leányom Szabó Emília Mirabel, kiegészülve két egykori dorogi játékostárssal; Honti Józseffel és Morecz Lászlóval. A mellette lévő fotón pedig Campó anyukámmal és a leányommal, valamint Morecz László, Honti József és Szalai Tamás.

A számos elismerés és megbecsülés mellett két jeles kitüntetést is érdemes kiemelni, mindkettő Székesfehérvár városa által adományozott kitüntetés. Elsőként egy Pro Urbe díj, majd az UEFA-kupa siker 40. évfordulóján Polgármesteri Elismerő Emlékérem ezüst fokozatát kapta, ezen felül a Videoton Örökös Gólkirálya is. A foci mellett rendszeresen kijárt a Videoton kosárlabda meccseire és gyakran megtekintette a Dorog mérkőzéseit is személyesen. A legnagyobb ilyen élmények egyike a Vác elleni negyeddöntő visszavágó, meg a Dunakeszivel szemben az NB I B-s osztályozó visszavágó. Nagyon örül, hogy már évek óta van villanyfény is a dorogi stadionban és hogy egyre több esti meccset rendeznek a Buzánszky stadionban. Alig egy éve ott volt az Újpest elleni villanyfényes Magyar Kupa nyolcaddöntőjén, ahol a dorogiak egyenragú partnerei tudtak lenni a nagynevű vetélytársuknak. Jelenleg mindkét kedvenc egyesülete mélyen rangon aluli pozícióban szerénykedik. A Videoton a másodosztályban, a mezőny második felében, mindössze 2 pontnyi előnyben a kiesőhelyezett előtt, míg a Dorog egy osztállyal lejebb, az NB III-ban szerepel, s bár a dobogó második helyén teleltek, a feljutás nagyon távolinak tűnik még. A sport mellett a kikapcsolódást a színház jelenti számára. 25 éve van bérlete a fehérvári Vörösmarty színházba, de olykor látogatja a fővárosi színházakat is.

Egy másik dorogi öregfiúk nosztalgia találkozón, a kép középpontjában

– Nagyon köszönöm a beszélgetést, egyben részemről a megtiszteltetés, hogy ezen a szép kerek évforduló alkalmán én köszönthetlek elsőként. Ezúton kívánok boldog születésnapot, sok örömet és nagyon jó egészséget! A kerek szülinapi évforduló mellett idén további két olyan évforduló is lesz a későbbiekben, amelyben érintett vagy, hiszen idén 50 éve annak, hogy a Dorog utoljára jutott fel az NB I-be és 20 éve, hogy e jeles alkalom tiszteletére a város és a klub közös ünnepséget rendezett. Természetesen ezekről is jelentkezem majd cikkekkel. S ahogy jó dorogi hagyomány alapján köszöntem be a beszélgetésünk kezdetén, úgy azzal is búcsúzok és zárom a riportunkat: Jó szerencsét!

A Dorog NB I-es csapatának tagjaként (a felső sorban balról a harmadik), a csehszlovák Štúrovo elleni gólzáporos mérkőzést követően, ahol a dorogiak nyertek 6 : 5 arányban (forrás: Szabó József albumából)

Borítókép: A montázsképen balról Szabó József ifjú játékosként, középen egykori dorogi játékostársaival (balról fivére; Gyuszi, Morecz László, Szabó József, Honti József és Laczkó István egy vendéglőben Dorogon néhány éve) és napjainkban.

Köszönetem fejezem ki Szabó József részére a rendelkezésre állás és a megosztott képanyagért egyaránt. Ugyancsak köszönet Morecz László és Szabó Nikolett részére a fentebb jelzett fotók megosztásáért.

Szabó Gyula