Esztergom

Erdő Péter karácsonykor: Az élet, amely Krisztusban van, minket is magával akar ragadni

Erdő Péter bíboros, prímás december 25-én az esztergomi bazilikában mutatott be ünnepi szentmisét. A főpásztor hangsúlyozta: ha az isteni élet fényében szemléljük a világot, akkor felismerjük a teremtett világ méltóságát, az ember istenképmási voltát és saját hivatásunkat is.

A bíboros kiemelte: Krisztus világossága segít eligazodni korunk sötétségeiben, az önzésben, a cinizmusban és az értékválságban, és emlékeztet arra, hogy léteznek objektív erkölcsi normák, amelyek az emberi együttélés alapjai. A betlehem képét felidézve Erdő Péter arra hívta a híveket, hogy Jézus alázatos születésére válaszul töltsük meg szívünk jászolát jócselekedetekkel, imádsággal és figyelemmel. Karácsony üzenete – fogalmazott – nem pusztán emlék, hanem meghívás: engedjük, hogy Krisztus fénye és élete áthassa családjainkat, közösségeinket és egész világunkat.

A szentmise végén a bíboros azért imádkozott, hogy az emberré lett Isten öröme és világossága vezesse az emberiséget a megmaradás és az örök élet felé.

Erdő Péter bíboros homíliáját teljes terjedelmében ide kattintva olvashatják el.

Forrás: Zsuffa Tünde / Esztergom-Budapesti Főegyházmegye / Magyar Kurír
Borítókép: Mudrák Attila / Magyar Kurír