Bredóka Anna, a Crazy Dance Tánc Sportegyesület vezetője megható szavakkal összegezte a mögöttük álló évet azt követően, hogy december 18-án a Dorogi József Attila Művelődési Ház tánctermében rendezték meg az egyesület évzáró gáláját.
Az ünnepi alkalmon a fantasztikus teljesítményt nyújtó táncosokat oklevelekkel és különdíjakkal jutalmazták meg, ezzel hivatalosan is lezárva a 2025-ös esztendőt. A gála nemcsak az elért eredményekről szólt, hanem az egész év során befektetett munkáról, kitartásról és közösen megélt élményekről is.
Bredóka Anna hangsúlyozta: rendkívül büszke minden egyes gyermekre, a fejlődésükre, az elszántságukra és arra a közösségi erőre, amely az év során végig jellemezte a csapatot. Mint fogalmazott, ez az év is bebizonyította, hogy a tánc nem csupán mozgás, hanem szívvel-lélekkel végzett munka és valódi közösségi élmény.
Az egyesület vezetője köszönetet mondott a szülők folyamatos támogatásáért és a gyerekek hitéért, amelyek nélkül a sikerek sem valósulhattak volna meg. A Crazy Dance TSE 2026-ban újult erővel, még több álommal és lendülettel folytatja munkáját.
Az évzáró gála végén az egyesület minden tagja és családja felé boldog, békés karácsonyi készülődést kívántak.