December 5-én, pénteken délután ünnepélyes keretek között adták át az újonnan kialakított Hantken Miksa parkot Dorogon.
Az esős időjárás miatt a beszédeket és a műsorokat a Reimann Bányászattörténeti Miniverzumban tartották meg. Az esemény a Dorogi Bányász Zenekar közreműködésével közösen elénekelt bányászhimnusszal vette kezdetét.
Szerencsés Gergely, a Komárom-Esztergom vármegyei közgyűlés alelnöke személyes családi emlékeken keresztül idézte fel a bányászat és a természettudatosság fontosságát. Elmondta, hogy nagypapája geológus mérnökként dolgozott Dorogon, és tőle tanulta meg a természet tiszteletét. Kiemelte, hogy éppen ez a szemlélet tette lehetővé a vármegyei önkormányzat számára a zöldfelületi fejlesztések támogatását. Hangsúlyozta, hogy nemcsak a fák elültetése fontos, hanem azok hosszú távú gondozása is. Végül arra kérte a jelenlévőket, hogy gyermekeiket és unokáikat is környezettudatos szemléletben neveljék, és békés adventi készülődést kívánt mindenkinek.
Erős Gábor országgyűlési képviselő mérföldkőnek nevezte a park átadását Dorog életében. Úgy fogalmazott, hogy egy új közösségi tér jött létre, amely nemcsak pihenésre, hanem a bányász múlt megidézésére is alkalmas. Kiemelte, hogy a tér elnevezése méltó, hiszen Hantken Miksa munkássága szorosan kapcsolódik Dorog történetéhez. Hozzátette, hogy a park igazi arcát akkor nyeri el, amikor a bányászati emlékmű is ide kerül majd. Zárásként arra biztatta a dorogiakat, hogy legyenek büszkék múltjukra, és óvják tovább az elődök örökségét.
Dr. Tittmann János polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik közreműködtek a fejlesztés megvalósításában. Felidézte, hogy Hantken Miksa már fiatalon jelentős szerepet töltött be a dorogi bányászatban, és később a hazai földtani kutatások egyik meghatározó alakja lett. Hangsúlyozta, hogy a park szerves része annak a zöldfejlesztési folyamatnak, amely Dorog arculatát formálja. Kiemelte a megyei önkormányzat és az országgyűlési képviselő támogatásának jelentőségét is. Elmondta, hogy a jövő év bányásznapjára tervezik az áthelyezett bányász emlékmű felavatását, amely még hangsúlyosabbá teszi majd a helyszín jelentőségét.
A beszédek után műsorokkal folytatódott a Szent Borbála-napi ünnepség. A Petőfi iskola színjátszó diákjai „Alagút” címmel adtak elő egy rövid darabot, amely a bányászattal, Dr. Schmidt Sándor bányaigazgató életével és Dorog fejlődésével foglalkozott. A produkció felkészítő tanára városunk Év Pedagógusa díjas tanára, Bogár-Bódi Bernadett volt.
A színdarabot követően a Hétszínvirág óvodába járó gyermekek, az OMBKE dorogi helyi szervezete és a Dorogi Bányász Szakszervezet közösen mutatta be a bányász szalamandert, a Dorogi Bányász Zenekar közreműködésével. A résztvevők figyelemmel kísérhették a bányász-lámpás felvonulást.
Az ünnepség zárásaként a közösség összetartozását jelképezve úszó mécseseket indítottak útjukra a bánya karsztvízzel megtöltött medencében. Ezt követően a résztvevőket forró teával és forralt borral kínálták.
A beruházás a Komárom-Esztergom Vármegyei Önkormányzat által koordinált „TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00029 – Belterületi zöldinfrastruktúra fejlesztése Dorogon” című projekt keretében valósult meg. A projekt fő eleme valamennyi akcióterületen a fatelepítés, valamint a kiterjedt cserje- és évelőfelületek kialakítása.
Az 500 millió forint támogatású projekt keretében az alábbi fejlesztések valósultak/valósulnak meg Dorogon:
A park a Hantken Miksa utcához kapcsolódik, innen ered a névválasztás is. Hantken Miksa (1821–1893) magyar geológus, a Magyar Királyi Földtani Intézet egykori vezetője, a hazai földtani kutatások egyik úttörője volt, akinek munkássága a Dorogi-medence földtani feltárásához is szorosan kapcsolódott.