A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája arról értesítette a rendőrséget, hogy egy annavölgyi lakos bankszámlájáról 940 euró értékben gyanús átutalást kezdeményeztek egy kazahsztáni számlára – közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság a közösségi oldalán.
A bejelentést követően a Dorogi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője azonnal intézkedett a sértett felkutatására, mivel többszöri telefonos próbálkozás ellenére sem sikerült elérni. A nyomozók felkeresték az érintett lakását, ahol a férfi már felismerte, hogy romantikus csalók hálójába került. Elmondása szerint egy kazahsztáni nő kért tőle pénzt arra hivatkozva, hogy szeretne Magyarországra utazni, ám az összeg elutalása után közölte vele, hogy mégsem érkezik. A helyszínen a rendőr kérésére felhívta bankját, és kezdeményezte a nemzetközi átutalás leállítását.
A NAV jelzésének, valamint a dorogi rendőrök gyors közbenjárásának köszönhetően a tranzakciót sikerült visszatartani, így a teljes összeg visszakerült a számlájára.
Tanácsok – mit ne kövessenek el, és mi a teendő ilyen helyzetben
A gyors reakció sok esetben megakadályozhatja a pénz elvesztését, és segíthet mások figyelmét is felhívni a romantikus csalások veszélyére.
Borítókép: illusztráció (freepik.com – KamranAydinov)