Egy héttel advent kezdete előtt, november 23-án Sárisápon gyűltek össze a Komárom-Esztergom vármegyében élő szlovák nemzetiségi települések képviselői. Az adventváró rendezvényt a Komárom-Esztergom Vármegyei Szlovák Önkormányzat immár második alkalommal szervezte meg, a házigazda a sárisápi szlovák önkormányzat volt.
A résztvevőket Szabó Istvánné, a vármegyei szlovák önkormányzat elnöke, valamint Huberné Kisgyőri Katalin, a helyi szlovák önkormányzat vezetője köszöntötte. A rendezvényen jelen volt dr. Szerencsés Gergely, a Komárom-Esztergom Vármegyei Önkormányzat alelnöke, valamint Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke is.
Erős Gábor országgyűlési képviselő köszöntőjében a hit, a remény, az öröm és a szeretet adventi üzenetét hangsúlyozta, kiemelve: a közös múlt és a hagyomány olyan erő, amely összeköti a településeket és a közösségeket. A rendezvényt személyesen tisztelte meg jelenlétével Kosztkáné Rokolya Bernadett piliscsévi, Juhász Sándor kesztölci, valamint Kollár Károly, Sárisáp polgármestere is.
Az ünnepi műsort a sárisápi Szent István Kórus karácsonyi dallamai nyitották meg, majd a Szlovákiából, Nyitráról érkezett Furmani Folklórcsoport következett, akik népzenei együttesük kíséretében élőzenés adventi műsort mutattak be. A zoboraljai népviseletben színpadra lépő Csitári Menyecskekórus is nagy sikert aratott, akik 2003 óta ápolják és népszerűsítik térségük népzenei hagyományait.
A kulturális programot követően szeretetvendégség várta a vendégeket: szaloncukorral, pogácsával és meleg italokkal kínálták a résztvevőket, akik meghitt, közösségi hangulatban hangolódtak az advent közeledtére.
Fotók: Sárisáp.hu Facebook-oldal
Felhasznált források: Sárisáp.hu Facebook-oldal / Komárom-Esztergom Vármegye Önkormányzata Facebook-oldal