Esztergom

Pályaválasztási kiállítást tartottak Esztergomban

November 20-án, csütörtökön rendezték meg a harmadik Esztergomi Pályaválasztási Kiállítást a Suzuki Arénában, ahol mindenki megtalálhatta a számára megfelelő pályát és képzési lehetőségeket.

A rendezvényt Erős Gábor országgyűlési képviselő, Vörös Szabolcs, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője, valamint dr. Kancz Csaba főispán nyitotta meg. Beszédeikben hangsúlyozták: a fiatalok pályaorientációja és a képzési irányok munkaerőpiaci igényekhez való igazítása kiemelten fontos feladata a térségnek.

A kiállítás 44 standdal adott átfogó képet az Esztergomi Járás középiskoláinak kínálatáról, a duális képzésben résztvevő vállalatokról és az ágazati képzőközpontokról. A diákok szakmaszigeteken próbálhattak ki különféle interaktív bemutatókat, szimulátorokat, és pályaorientációs tesztek is segítették őket abban, hogy közelebb kerüljenek a hozzájuk illő szakmához.

A nap folyamán konferenciákon esett szó a szakképzés eredményeiről, a tehetséggondozás jelentőségéről, délután pedig díjátadók és egy rendhagyó szülői értekezlet is színesítette a programot.

A rendezvényre mintegy 1200 látogatót vártak, köztük több száz nyolcadik osztályos tanulót a térségből és a határ menti településekről.

A szervezők és a kiállítók egész napos munkájával ismét olyan program valósult meg, amely kézzelfogható segítséget adott a pályaválasztás előtt álló fiataloknak. A résztvevők számára ez a nap valódi iránymutatást nyújtott, hogy bátran és nyitottan válasszák meg a jövőjük felé vezető utat.

Fotók, forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal

Megosztás