Csolnok

Jelentős fejlesztés valósult meg a Nyergesújfalu Sportegyesületnél

Jelentős fejlesztés készült el a Nyergesújfalu Sportegyesületnél: az MLSZ jóváhagyásával megvalósult sportfejlesztési program részeként több mint 30 millió forint támogatásból korszerűsítették a pályavilágítást. Az egyesület beszámolója szerint ez a beruházás új időszámítást hozhat a nyergesi labdarúgás életébe, hiszen hamarosan villanyfényes mérkőzéseken szurkolhat majd a közönség – felnőtt és utánpótláscsapatoknak egyaránt.

A klub köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a fejlesztés megvalósításához, kiemelve, hogy az új világítás nemcsak a sportolók mindennapjait teszi komfortosabbá, hanem erősíti a helyi közösség sportéletét is.

Csolnokon teljes felújítás az élőfüves pályán

A Magyar Labdarúgó Szövetség Komárom-Esztergom Vármegyei Igazgatósága emellett arról is tájékoztatott, hogy a 2025-ös Sporttelep Felújítási Program keretében több településen zajlanak pályaépítési és -felújítási munkák.

Csolnokon az élőfüves futballpálya teljes felújításon esik át, amelyhez a jövőbeni karbantartást segítő locsolórendszer kiépítése is társul. A település sportegyesülete a felnőttek mellett több utánpótláskorosztályt is működtet, így a modernizált pálya hosszú távon biztosítja a megfelelő körülményeket a helyi focistáknak.

Új grund pálya Vértestolnán

A vármegye fejlesztései közé tartozik továbbá, hogy Vértestolnán egy 12×24 méteres grund pálya épül. A településen az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az utánpótlásra, egyre több gyermek jár át a környező településekről is edzésre, így a beruházás jelentős előrelépést jelent a helyi sportéletben.

A Komárom-Esztergom vármegyei fejlesztések jól mutatják, hogy az MLSZ támogatásával több településen is komoly infrastrukturális előrelépés valósul meg. Míg Nyergesújfalun modern pályavilágítás szolgálja majd a futball szerelmeseit, addig Csolnok és Vértestolna is megújult, illetve új sportlétesítményekkel gazdagodik – erősítve a térség utánpótlását és sportközösségeit.

Fotók, források: Nyergesújfalu SE Facebook-oldal / komarom.mlsz.hu