Hírek

Baleset történt Bajnánál

November 16-án, vasárnap délelőtt kisbusz és személyautó karambolozott a 103-as főút Bajnát és Nagysápot összekötő szakaszán.

Marosán Angelika rendőr százados, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a dorogimedence.hu megkeresésére elmondta, hogy 9 óra 56 perckor érkezett a bejelentés, miszerint egy 30 éves nő egy személygépkocsival haladt Bajna felől a 103-as számú úton Nagysáp irányába, amikor a 12-es kilométerszelvény magasságában járműve sebességét nem az útviszonyoknak megfelelőn választotta meg, így áttért a menetirány szerinti másik sávban, ahol Bajna irányába közlekedő 43 éves férfi által vezetett kisbusz oldalának ütközött. A bekövetkezett közlekedési eseményben személyi sérülés nem történt.

A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a bajnai hivatásos tűzoltók műszaki mentés céljából érkeztek a helyszínre. A kisbuszban tíz fő utazott. A helyszínre mentő is érkezett. Az érintett útszakaszon félpályán halat a forgalom.