Bár az időjárás ezúttal nem volt kegyes a rendezvényhez, a dorogiak kitartása és jókedve ezúttal is legyőzte az esőt. November 8-án, szombaton tartották meg a Liba-napot a Dorogi Ötház Piacon, amely így is igazi közösségi élményt nyújtott: több mint kétszázan vettek részt a programokon, a futásokon, a lámpáskiállításon és a gasztroudvarban.
A rendezvényt Sárdi Tamás, a Dorogi Futókör elnöke nyitotta meg, majd dr. Tittmann János, Dorog város polgármestere és Erős Gábor, a térség országgyűlési képviselője is köszöntötte a résztvevőket. Az esemény középpontjában idén is a hagyományőrzés, az egészséges életmód és a közösségi összefogás állt.
A Libakergető futás különösen nagy sikert aratott – a gyerekek vidáman szaladtak gumicsizmában a cél felé, miközben libazsíros kenyérrel és forró kakaóval pihenték ki a fáradalmakat. Az Ötház Húsbolt támogatásának köszönhetően minden résztvevőt jutalom várt, a kicsik pedig boldogan vették át libás érmeiket. Az élményt tovább fokozta az élő liba látványa, amely sok gyermeket lenyűgözött.
A Libanapi Lámpás Versenyt és Kiállítást Jászberényi Károly alpolgármester nyitotta meg, aki kiemelte: a közös alkotás és a közösségi együttműködés ereje teszi különlegessé Dorogot. A bölcsődei és óvodai csoportok gyönyörű libalámpásai november 22-ig megtekinthetők a Time Gate Coffee udvarán, ahol a látogatók szavazhatnak kedvencükre – a három legtöbb szavazatot kapott csoport izgalmas nyereményekben részesül majd.
A gasztroudvarban a látogatók libás finomságokat kóstolhattak, miközben sparhelten forró tea rotyogott. A Dorogi Nyugdíjas Egyesület tagjai libás dekorációk készítésére invitálták a gyerekeket, a DorogiSport standján pedig a közelgő Alakreform edzésre válthattak jegyet az érdeklődők. A Time Gate Coffee udvarán és az Ötház Piac területén így a borongós idő ellenére is barátságos, meghitt hangulat uralkodott.
A szervezők – a Dorogi Futókör, a DorogiSport és a Dorogi Ötház Piac – köszönetet mondtak mindenkinek, aki az esős idő ellenére is eljött, futott, alkotott vagy kóstolt, és hozzájárult ahhoz, hogy a Liba-nap idén is felejthetetlen élményt nyújtson a dorogi közösség számára.
A következő alkalommal ismét ünnepi hangulat várja a dorogiakat: december 6-án az Iskola utcában rendezik meg a Téli Hütte & Adventi Vásárt – Téli varázslat Dorogon.
Az eseményről készült videós összefoglaló ide kattintva tekinthető meg!
Felhasznált forrás: Dorogi Ötház Piac
Borítókép: Dorogi Hírek
