November 2-án, vasárnap rendezték meg a Labdarúgó NB III. Észak-Nyugati csoport 14. fordulóját, melynek keretében a Dorogi FC az FC Sopron csapatát fogadta a Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadionban.
A 11. percben egy szélen futó támadás után, a soproni beadás a menteni igyekvő dorogi védő lábáról a kapu sarkába került (0-1). A 24. percben Vankó Imre 25 méteres lövése védhetetlenül csapódott a hazaiak kapujába (0-2). A második félidő elején két helyzetet is kihagytak a dorogiak, majd egy labdavesztés után gyors kontrát vezetett a Sopron, amit Varga Olivér higgadtan értékesített az 50. percben (0-3). Végül a negyedik gólját a Sopron újabb kontrából szerezte meg, ismét Varga Olivér személyében a 67. percben (0-4). Ezután a Dorog Erdey Balázs sérülése miatt tíz emberrel játszott. A mérkőzés jegyzőkönyve ide kattintva tekinthető meg.
„Sajnos nagy pofonba szaladtunk bele hazai pályán. A Sopronnak minden összejött, nekünk sajnos semmi, így megérdemelten vitték el a 3 pontot Dorogról.” – írta a dorogi klub a közösségi oldalán.
A Dorogi FC jelenleg 28 ponttal a tabella 3. helyét foglalja el. A következő mérkőzést november 9-én, vasárnap rendezik meg, melynek keretében a dorogiak a Puskás Akadémia FC II. csapatához utaznak.
Felhasznált források: Dorogi Futball Kft. Facebook-oldal / mlsz.hu