Dorog

Áldozatsegítés és áldozatvédelem – interaktív előadás Dorogon

Október 21-én, kedden 13 órától a Dorogi József Attila Művelődési Házban várják az érdeklődőket egy interaktív előadásra és foglalkozásra, amely az áldozatsegítés és áldozatvédelem témáját járja körül. A rendezvény célja, hogy a résztvevők felismerjék: bárkivel megtörténhet, hogy áldozattá válik, de mindig van segítség.

Az esemény során szó lesz arról, milyen élethelyzetekben válhatunk áldozattá – legyen szó csalásról, balesetről, bűncselekményről vagy akár családon belüli erőszakról. Az előadás gyakorlati tanácsokat ad arra is, mikor, hol és kihez fordulhatunk segítségért vagy anyagi támogatásért, ha bajba kerülünk.

A program házigazdája Bendik Zsuzsanna rendőr alezredes, aki tapasztalatai alapján mutatja be az áldozatvédelem hazai rendszerét, és gyakorlati példákkal segít a résztvevőknek megérteni, hogyan lehet felismerni a veszélyhelyzeteket és időben segítséget kérni.

A rendezvény szünetében a szervezők korai uzsonnával vendégelik meg a résztvevőket, a foglalkozás végén pedig biztonsági ajándékokat sorsolnak ki a jelenlévők között.

Az esemény a TOP Plusz-3.1.3-23-KO2-2024-00001 „Tudatosság, biztonság, gondoskodás – helyi humán fejlesztések Komárom-Esztergom Vármegyében” című projekt keretében valósul meg.

Borítókép: illusztráció (egy korábbi előadáson készült a dorogi rendőrségen)

Megosztás