Negyedik alkalommal rendezték meg az EKIF–Meszlényi Atlétika Kupát, amelynek házigazdája és szervezője idén is az esztergom-kertvárosi Meszlényi Zoltán Katolikus Általános Iskola volt. A megmérettetésnek október 14-én a Tatai Olimpiai Edzőtábor adott otthont, ahol több mint 500 résztvevő gyűlt össze a sport, az akarat és a hit jegyében.
A rendezvény az Esztergomi Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) támogatásával valósult meg, és négy korcsoportban mérték össze tudásukat a fiatal sportolók. Összesen 67 fiú- és 51 leánycsapat nevezett, a versenyszámok között szerepelt síkfutás, távolugrás, kislabdahajítás, súlylökés és 400 méteres futás is.

A sportnap imával vette kezdetét, majd az ünnepélyes megnyitón Oláh Gábor, az EKIF tanügyi igazgatója köszöntötte a résztvevőket, hangsúlyozva a sport és a hit összetartó erejét. Helyettese, Dóra Zoltán kiemelte, hogy az Atlétika Kupa mára a Főegyházmegyei iskolák egyik kiemelkedő rendezvényévé vált.
A kiváló körülményeket biztosító edzőtábori helyszínen tíz pályán zajlottak a versenyek, ahol országos szinten is kiemelkedő eredmények születtek. A diákok példásan küzdöttek, a csapatok egymást is lelkesen biztatták, majd a versenynap végén finom ebéddel és közös hálaadással zárult a program. A hálaadó imát Rajk János plébános atya vezette.

Az eredményhirdetésen Baranya István, a Meszlényi Iskola igazgatója köszönetet mondott a résztvevőknek, a felkészítő tanároknak, az EKIF vezetésének, a szervezésben segítő tantestületnek, valamint a Kardinális TV munkatársainak. Beszédében kiemelte: „A keresztény sportolóknak nagy lehetőségük van arra, hogy az igazságot képviseljék a társadalomban és példaképként szolgáljanak a fiatalabb keresztények számára. Ma kiváló eredmények születtek, ma mindenki győztes, de a jók között is vannak jobbak.”
A csapat- és egyéni versenyek I–III. helyezettjei Rajk János atyától és Baranya István igazgatótól vehették át a serlegeket, érmeket és okleveleket.
A rendezvény mottója a Szentírásból választott idézet volt: „Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek…”
(1Korinthus 9:24–27)

Fotók, forrás: Meszlényi Zoltán Katolikus Általános Iskola Facebook-oldala
