Hírek

Meghitt ünnepségen köszöntötték a tokodi időseket

Október 7-én, kedden tartották Tokodon az Idősek Napja alkalmából rendezett ünnepséget, amelynek a sportcsarnok adott otthont. A rendezvényre több mint kétszáz, hetven év feletti tokodi lakos fogadta el az önkormányzat meghívását.

A vendégeket Kordik Szabolcs, a program moderátora köszöntötte. Hangsúlyozta, hogy a nyugdíjasok olyan értékeket képviselnek, hordoznak és adnak tovább nap mint nap, amelyekre a fiatalabb generációknak is szükségük van.

Bánhidi László polgármester ünnepi beszédében kiemelte: „Az élet minden szakasza értékes, de az Önök bölcsessége, türelme és szeretete adja közösségünknek a stabil alapot.” Jó egészséget és sok örömet kívánt az ünnepelteknek, valamint azt, hogy még hosszú ideig élvezhessék szeretteik körében a boldog pillanatokat.

Erős Gábor országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a szépkorúak megtanították, mit jelent az összefogás és a tisztelet, valamint hogyan lehet a nehézségeket átvészelni. Hangsúlyozta, hogy az idősek tapasztalatának átadása nélkülözhetetlen a fiatalabb nemzedékek jövőjének megalapozásához.

Faragóné Hundzsa Mariann, a Dr. Egervári László Vöröskereszt Tokodi Alapszervezetének elnöke megemlékezett a tavalyi ünnepség óta elhunytakról, és szeretettel köszöntötte azokat, akik idén ünnepelték hetvenedik születésnapjukat. Köszönetet mondott a több évtizedes munkáért, a családokért hozott áldozatokért, valamint azért, hogy az idősek tanácsaikkal és példamutatásukkal ma is segítik a közösséget.

Az ünnepség során Bánhidi László és Erős Gábor külön is köszöntötte a település legidősebb lakosait, a 99 éves Vigh Károlynét és a 96 éves Pap Sándort, valamint a legidősebb házaspárt, Paulik Istvánt és feleségét, Paulik Istvánné Simon Teréziát, akik 1958-ban kötöttek házasságot. A rendezvény napján születésnapjukat ünneplő Buza Juliannát és Soós Károlynét is virággal köszöntötték.

A program kulturális műsorral folytatódott: Árkosi Viktória fiatal énekesnő dalcsokra után a Tokodi Mesevár Óvoda Mini-Bölcsőde és Bölcsőde növendékei adtak elő kedves kis műsort, felkészítőik Szabóné Vágó Anna és Wéber Bernadett voltak. Az est zárásaként a Kék Nefelejcs Nótakör vidám dalaival teremtett jó hangulatot.

A meghitt rendezvény vacsorával zárult, amelyet az önkormányzat jóvoltából kínáltak az ünnepelteknek. A szervezők ezúton is köszönetüket fejezték ki mindenkinek, aki elfogadta a meghívást, és jó egészséget kívántak Tokod valamennyi nyugdíjas lakosának.

Fotók, forrás: Tokod Nagyközség Önkormányzata Facebook-oldal

Megosztás