Szeptember 27-én ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját a kesztölci Szent Kelemen Polgári Kör. A jeles alkalmat a plébánián tartották, ahol a tagok, alapítók és meghívott vendégek együtt emlékeztek vissza az elmúlt két évtized közös munkájára és élményeire.
A Szent Kelemen Polgári Kört 2005-ben alapította Simonek Antal és Mészáros János, közel húsz taggal. A szervezet azóta is meghatározó szerepet tölt be Kesztölc közösségi életében: tizenhat jótékonysági bált szerveztek, támogatták a templom és a plébánia felújítását, emléktáblákat és emlékoszlopokat állítottak a kesztölci hősök és elhurcoltak tiszteletére, valamint évről évre közösségi programokat kezdeményeznek.
Az ünnepségen Simonek Antal, a kör vezetője köszöntötte a résztvevőket, és köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt években támogatták a közösség munkáját. Megemlékeztek azokról a tagokról is, akik már nem lehettek jelen – emlékük előtt egy perces csenddel tisztelegtek.

Az eseményen részt vett Erős Gábor országgyűlési képviselő is, aki elismerését fejezte ki a kör közösségépítő tevékenységéért, és további sikereket kívánt a tagoknak. A Polgári Kör munkáját Orbán Viktor miniszterelnök díszoklevéllel ismerte el.
A meghitt hangulatú rendezvény kötetlen beszélgetéssel, közös emlékezéssel és ünnepi tortázással zárult, méltó módon megkoronázva a Szent Kelemen Polgári Kör húszéves fennállását.

Felhasznált források: kesztolc.hu / Erős Gábor Facebook-oldala
Fotók: Kesztölc Község Önkormányzata
