A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség huszonhét elkövetővel szemben emelt vádat, akik tevékenységükkel egymilliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak a Magyar Állam költségvetésének.
A vádirat szerint a bűnszervezetet irányító férfi társaival 2020-ban létrehozott egy több gazdasági társaságból álló többszintű céghálózatot, melynek szolgálatásait a felső, negyedik szinten lévő, megrendelő cégek vették igénybe annak érdekében, hogy elkerüljék a ténylegesen a saját társaságuk által foglalkoztatott munkavállalóik utáni járulékfizetést, és jogosulatlanul jelentős vagy azt meghaladó összegű levonható ÁFÁ-hoz jussanak. A bűnszervezet tevékenysége a költségvetést károsító bűncselekmények elkövetése során 19, köztük egy Komárom-Esztergom vármegyei székhelyű gazdasági társaságot érintett. Az elkövetők tevékenységükkel egy milliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak a Magyar Állam költségvetésének. A bűnszervezetet irányító férfi a bűncselekményekből közel 500 millió forint vagyoni haszonra tett szert.
A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyben a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség 27 személlyel, köztük a bűnszervezet tíz tagjával szemben nyújtott be vádiratot a Tatabányai Törvényszékre. Az ügyészség a bűnszervezet tagjaival szemben végrehajtandó szabadságvesztés, közügyektől eltiltás és pénzbüntetés kiszabását indítványozta. A többi elkövetővel szemben végrehajtandó vagy felfüggesztett szabadságvesztések, illetve pénzbüntetés kiszabására tett indítványt. A főügyészség a bűnszervezet egy tagjával és további tíz elkövetővel egyezséget kötött. A vádiratban összesen közel 500 millió forint mértékű vagyonelkobzást is indítványozott a főügyészség.
Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség
