Esztergom

Az Esztergomi Snecizők csapata lett az első a 120 órás nagyhalfogó versenyen

Minden eddigi rekord megdőlt a KEMHESZ nagyhalfogó versenyén a Duna neszmélyi mellékágában, ahol 31 csapat hétfőtől szombatig megszakítás nélkül horgászva a tavalyi súly közel háromszorosát, összesen 1800 kilogramm feletti zsákmányt mérlegelt – ismertette a versenyt rendező KEMHESZ szakmai igazgatója.

Schmidt-Kovács Bence elmondta, a csapatok az ország szinte minden részéből érkeztek. Egyszerre hat bottal horgászhattak behúzós módszerrel, azaz csónakból vagy etetőhajóból juttatták be a csalit az ígéretes helyekre.

Az eredménybe csak az öt kiló feletti amurok és pontyok számítottak bele. Megengedett volt a halradar használata, így a csapatok a nekik sorsolt, 3-4 hektáros területen feltérképezhették a jó haltartó helyeket és nagyméretű csalikkal próbálták horogra csalni a méretesebb példányokat. Kiemelendő hogy a verseny során 3 darab 20 kilogramm feletti ponty is horogra került, ami jelzi, hogy a Dunán bármikor összefuthatunk életünk halával!

A versenyt a „fogd ki és engedd vissza!” elv jegyében rendezték. Minden csapatnak kötelessége volt a halakat a mérlegelésig épségben megőrizni, majd sebfertőtlenítő használata után a bíró jelenlétében visszaengedni.

Zoiltai Dániel. a KEMHESZ elnöke elmondta, a mostani versenyen a fogások túlnyomó többsége ponty volt, a szövetség több éves, tudatos halgazdálkodásának köszönhetően egyre nagyobb számban lehet 5 kilogramm feletti halat zsákmányolni. A sporthorgászok a versenyen kívül is nagy halakra számíthatnak, ha kiváltják a KEMHESZ neszmélyi mellékágra érvényes behúzós jegyét, ill. az éves Duna területi jegyet.

Az első helyezett Esztergomi Snecizők a verseny története során az eddigi legjobb eredménnyel, 436 kilogrammos összsúllyal végzett az élen, második lett a Sziget Team, a dobogó harmadik fokát a Blero55 Team foglalhatta el.

A program szerepelt a MOHOSZ hivatalos versenynaptárában, a szövetség számos támogatót szerzett, így a hatodik helyig díjazták a csapatokat. A további sorrend: 4. Marika Presszó, Tát, 5. Horgász Baráti Kör Team, 6. a Dunaalmási Carp Team.

A KEMHESZ egy folyamatosan működő közösségi oldalt rendelt az eseményhez és minden fontos eseményről azonnal tudósított, az érdeklődőknek, hamarosan pedig egy 1 órás összefoglalóval jelentkezik a szövetség videócsatornáján.

A megyei Duna-szakasz halbőségéhez hozzájárul, hogy az elmúlt években rekord mennyiségű halat telepítettek a vizekbe részben saját forrásból, részben pedig a MOHOSZ pályázatoknak köszönhetően, valamint megszűnt a természetes vízi halászat és a szövetség jó gazda módjára, hosszútávra tekintő, tudatos halgazdálkodást folytat – ismertette Zoltai Dániel, a KEMHESZ elnöke.