Esztergomi, mogyorósbányai és bajnai intézmény is részt vesz a Budakeszi Vadaspark erdőpedagógiai programjában.
Óriási érdeklődés övezte a MOL–Új Európa Alapítvány által meghirdetett térítésmentes erdőpedagógiai foglalkozásokat, amelyeket 2025 őszén és 2026 tavaszán rendeznek meg a Budakeszi Vadasparkban. A program célja, hogy óvodás és kisiskolás csoportok testközelből, élményszerű módon ismerkedhessenek meg az erdei élővilággal.
A felhívásra több mint 2000 intézmény jelentkezett, közülük sorsolás útján választották ki azt a 40 óvodát és iskolát, amelyek térítésmentesen vehetnek részt a foglalkozásokon. A gyerekek számára a Budakeszi Vadaspark nemcsak belépőt biztosít, hanem szakvezetést is, így a tankönyvekben látott állatok helyett tollas, szőrös és hangos élőlényekkel találkozhatnak – közvetlen közelről.
Külön öröm, hogy térségből három intézmény is bekerült a nyertesek közé:
A foglalkozásokat 5–11 éves korosztálynak ajánlják, csoportonként 25–30 fő részvételével. A program minden esetben előzetes egyeztetés alapján zajlik majd, így az érintett intézményekkel hamarosan felveszik a kapcsolatot a szervezők a pontos időpontok egyeztetésére.
A kezdeményezés jó példája annak, hogyan találkozhat a környezeti nevelés és az élménypedagógia, és külön büszkeség, hogy régiónk is képviselteti magát ebben az országos programban.
Felhasznált forrás: Budakeszi Vadaspark Facebook-oldala
Borítókép: illusztráció