Szeptember 22-én, hétfőn délelőtt egy teherautó és két személyautó ütközött össze a 117-es és a 11-es főút kereszteződésében, Esztergom közelében, a Zsidódi hídnál.
A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a nyergesújfalui hivatásos tűzoltók egy embert kiemeltek az egyik gépkocsiból, majd átadták a mentőknek. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
Frissítés: Marosán Angelika rendőr százados, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense megkeresésünkre elmondta, hogy 10 óra 28 perckor érkezett a bejelentés, miszerint egy 43 éves férfi Opel márájú személygépkocsival közlekedett a 117-es számú úton, Tát felől Esztergom irányába. Balra kívánt kanyarodni a 11-es számú útra, azonban nem adott elsőbbséget a vele szemben, egyenesen haladó, 60 éves férfi által vezetett nyergesvontatónak, melynek következtében összeütköztek. Az ütközés hatására a nyergesvontató az Opelt nekilökte a mögötte, szintén bekanyarodásra várakozó Kia típusú személygépkocsinak. A baleset következtében a balesetet okozó járművezető súlyos, míg a Kia vezetője az elsődleges információk szerint könnyű sérüléseket szenvedett. Az útlezárást 12.30-kor oldották fel.
Ma reggel ugyanebben a kereszteződésben már történt egy baleset. Erről ide kattintva olvashatnak.
Forrás: Katasztrófavédelem
