Esztergom

Közlekedési nézeteltérés miatt állt bosszút

Felfüggesztett börtönbüntetést szabhatnak ki azzal a férfivel szemben, aki egy dömösi közlekedési nézeteltérés miatt ütötte meg a sértettet Esztergomban.

A vádirat szerint az elkövető vádlott 2024. július 13-án 18 óra 45 körüli időben Dömösön, az általa vezetett személygépkocsival közlekedési konfliktusba került a személygépkocsit vezető sértettel.

A konfliktus folyományaként az elkövető ideges lett, emiatt Pilismaróton megelőzte a sértett által vezetett személygépkocsit, egyúttal integetett neki, hogy szálljon ki a gépjárműből, ennek azonban sértett nem tett eleget. Ezt követően Pilismarót és Esztergom között a sértett az általa vezetett személygépkocsival megelőzte a az elkövető által vezetett gépjárművet, aki innentől folyamatosan követte a sértettet, így együtt érkeztek meg Esztergomba.

Végül a sértett 19 óra körüli időben Esztergomban, az Aradi téren található parkolóban megállt a gépkocsijával, ahogy az őt odáig követő elkövető is. Ezután az elkövető kiszállt a gépjárművéből, odament sértetthez – aki időközben ugyancsak kiszállt a személygépkocsiból -, majd ököllel, nagy erővel, legalább 3 ütést mért a sértett arcának jobb és bal oldalára, majd elhagyta a helyszínt.

A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, ugyanakkor a bántalmazás alkalmas volt ennél súlyosabb sérülés okozására.

A súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság a férfival szemben tárgyalás nélkül végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki.

Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség