Szeptember 13-án, szombaton 11. alkalommal rendezték meg 1.563 motorkerékpár és mintegy 2.100 résztvevő közreműködésével A Motorosok is lehetnek Angyalok elnevezésű jótékonysági felvonulást. A cél most is az esztergomi Vaszary Kolos Kórház támogatása volt.
A motorosok idén is a dorogi művelődési ház előtt gyülekeztek, ahol a jó hangulatról a Vársz! zenekar gondoskodott. A résztvevők a már megszokott útvonalon Tokodaltáró, Tokod és Tát településeket érintve Esztergomban értek célba.
A motorosok Esztergomba érkezve a kórháznál tettek egy tiszteletkört, ahol dr. Pák Péter, az egészségügyi intézmény vezetője köszöntötte őket, majd tovább mentek a Prímás-szigeten található Zöld parkolóhoz. A motorosok miután leparkoltak átmentek a Vasas pályára, ahol Hernádi Ádám, Esztergom Megyei Jogú Város polgármestere, valamint Lehotay Kata, a rendezvény főszervezője mondott beszédét. A köszöntő után a résztvevőket megvendégelték egy finom ebéddel, miközben a jó hangulatról az Appacs zenekar gondoskodott, mindemellett Stula – Omen zenekar és a Stula Rock Band énekese – elénekelte a Nélküled című számot. Sőt, a gyakorló iskolánál motoros véradást is szerveztek, melyen 66 fő adott életmentő vért.
Tavaly 1.273 motorkerékpárt regisztráltak az eseményre, a résztvevők száma pedig meghaladta az 1.700-at. A regisztrációs matricák és a merchandise termékek eladásából rekord összeg (6.596.000 Ft) gyűlt össze, melyből az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban eszközfejlesztés valósult meg.
A soha nem látott létszám miatt ez az összeg idén biztos, hogy több lesz. Matricát, pólót, trikót, táskát, bögrét, baseball sapkát, felvarrót és csősálat még 2025. szeptember 20-ig lehet vásárolni az Off Road Motors Lehotay Kft. üzletében (Dorog, Esztergomi út 125.) nyitvatartási időben hétfőtől péntekig 9-től 17 óráig, illetve szombaton kilenc és dél között. Így a végleges eredményről szeptember végén – október elején számolunk be.
Fotók, videók: Tóth Krisztián (Air Special Videos)