Hírek

Gázpalackkal akarta felrobbantani magát

Egy hónapra elrendelték az előzetes letartóztatását annak a férfinek, aki magánjellegű problémák miatt egy Esztergomi Járáshoz tartozó településen gázpalackok felrobbantásával kísérelt meg öngyilkosságot elkövetni.

Az indítvány szerint a gyanúsított 2025. szeptember 2. napján 16 óra 40 perc körül, párkapcsolati problémája miatt, valamint azért, mert a lakás elhagyására szólították fel, elhatározta, hogy felrobbantja magát az Esztergomi Járásban lévő lakásban, ami egy tíz lakásos bányászház egyik ingatlana. A gyanúsított két gázpalackot kartonpapírral körbe rakott, majd a kartonpapírt meggyújtotta. A férfi tisztában volt azzal, hogy a szomszédos lakásban ekkor más is tartózkodik, így a robbanás következtében más halála is bekövetkezhet. A gyanúsított cselekményét a kiáradó füst miatt a szomszéd lakás előtt dolgozó személyek észlelték, akik a lakásba bemenve a tüzet eloltották, és a gázpalackokat az utcára kivitték, majd vízzel lehűtötték.

A cselekmény elkövetésének idején további nyolc lakásban tartózkodtak személyek. A gyanúsított, miután a cselekményét félbeszakították, azt közölte az őt számon kérő nővel, hogy kinyír mindenkit.

Az emberölés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség indítvány alapján a Tatabányai Járásbíróság ülést tartott, azon az elkövetőt meghallgatta, mely után a letartóztatását egy hónapra, 2025. október 10-ig elrendelte.

A férfi a gyanú szerint nagy tárgyi súlyú, hosszú tartamú szabadságvesztéssel büntetendő cselekményeket követett el, valamint a bíróság őt 2001-ben már elítélte társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt, ezért a bűnismétlés veszélye is fennáll, a letartóztatás elrendelése indokolt. A végzést az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbeztek.

Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség / Tatabányai Törvényszék

Ha Ön is úgy érzi, hogy segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, mobilról is ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot!