Hírek

Elismeréseket adtak át Sárisápon

Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testülete – évtizedes hagyományokhoz híven – Szent István királyunk ünnepén kitüntetés adományozásával ismeri el a Sárisápért és az itt élőkért kiemelten tevékenykedők munkáját.

Az ünnepségen a köszöntők után Kiss-Maly László esperes-plébános megáldotta az új kenyeret, majd sor került az önkormányzati elismerések átadására. A díjakat Takácsné Molnár Anikó jegyzőasszony és Kollár Károly polgármester úr és Erős Gábor országgyűlési képviselő úr adta át.

„Sárisápért” Kitüntető cím

  • Ligetiné Vass Éva részére a Sárisáp Község Önkormányzatának Képviselő-testületének tagjaként, a helyi közösségért végzett több évtizedes kiemelkedő munkájáért.
  • Keszthelyi Róbert részére a Sárisáp Község Önkormányzatának Képviselő-testületének tagjaként a helyi közösségért végzett több évtizedes kiemelkedő munkájáért.
  • Papp János részére a helyi civil szervezetek életében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként.

„Sárisápért” Elismerő cím

  • Bíberné Gula Ilona részére a Karitasz és a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetének vezetőségi tagjaként, valamint a kézimunkaszakkör vezetésében a közösségért végzett kiemelkedő munkája elismeréseként.
  • Wibling Józsefné részére az Annavölgy és Sárisáp Kertbarátainak és Borbarátnőinek Egyesülete tagjaként a közösségért végzett kiemelkedő munkája elismeréseként.

„Polgármesteri Dicséret”

  • Fekete Fanni részére, a kick-boksz területén elért országos bajnoki eredményei elismeréseként.
  • Mali Ármin részére a diáksportban elért országos bajnoki eredményei elismeréseként.
  • Török Zita részére, a triálsportban elért országos eredményei elismeréseként.
  • Nánai Bence részére, sportlövészet területén elért kimagasló eredményei elismeréseként.
  • Gyurkó Izabella, Lencz Sára és Papp Eszter részére, a sportlövészet területén, az országos diákolimpia versenyen elért kétszeres bajnoki címük és kimagasló eredményei elismeréseként.

Borítókép, forrás: Sárisáp.hu Facebook-oldal