A Labdarúgó NB III. Észak-Nyugati csoport 4. fordulójában az Ikoba Beton Zsámbék vendége a Dorogi FC volt augusztus 17-én, vasárnap délután. A mérkőzésen a Dorog 2-1-re győzte le a hazaiakat.
Rögtön az első támadásból a dorogiak megszerezték a vezetést, miután az egyik hazai védő egy beadás után szerencsétlenül ért a labdába és így a saját kapujába rúgta (0-1). A 20. percben egy tizenhatoson belüli kavarodás után Tischler Patrik elé került a labda, aki a helyzetet higgadtan értékesítette a vendégek részére (0-2). Egy labdavesztést követően a Zsámbék egy szép kontrát vezetett, amit értékesítettek is a 62. percben (1-2).
„A végeredmény 1-2, nehezen, de megvan a 4. győzelmünk. Az első félidőben rengeteg helyzetet hagytunk ki, míg a második játékrészben nem sikerült a megfelelő intenzitású játékot hozni, magunkra húztuk az ellenfelet. A csapongó játék során sikerült szépíteniük, majd a félidő további részében kapusunk több szép védést bemutatott, így végül a hazai csapat nem tudott egyenlíteni.” – közölte a klub vezetősége a közösségi oldalán.
A Dorogi FC 4 forduló után veretlenül, 12 ponttal a tabella 2. helyét foglalja el. A mérkőzés jegyzőkönyve ide kattintva tekinthető meg.
Augusztus 23-án, szombaton a Magyar Kupa második fordulójában a Dorogi FC a Kapuvár otthonába látogat, ezt követően a bajnokság 5. fordulójára augusztus 27-én, szerdán kerül sor, melynek keretében a Dorogi FC vendége a Pápa csapata lesz.
Forrás: Dorogi Futball Kft. / MLSZ / dorogimedence.hu