Dorog

Eddig veretlen az NB III-ban a Dorog

Augusztus 10-én, vasárnap rendezték meg a Labdarúgó NB III. Észak-Nyugati csoport 3. fordulóját, melynek keretében a Dorogi FC vendége a Szombathelyi Haladás volt. A hazaiak 2-1-re nyerték meg a mérkőzést.

Az első gólt mindjárt a második percben a szombathelyi Hári Kevin Péter értékesítette (0-1), a válasz viszont csak a 31. percben érkezett: Szamosi nagyszerű elfutása után Tischler Patrik egyenlített egy szép fejessel (1-1). Nem sokkal később a 37. percben Tischler Patrik egy lecsorgó labdára csapott le és gurította a kapu sarkába (2-1).

Tischler Patrik góljaival otthon tartották a három pontot a dorogiak, így továbbra is 100%-osak a bajnokságban. A Dorogi FC jelenleg 9 ponttal a tabella 2. helyén áll, rajtuk kívül eddig csak a Gyirmót veretlen.

Augusztus 17-én a bajnokság negyedik fordulójában az Ikoba Beton Zsámbék vendége lesz a Dorogi FC, majd egy MOL Magyar Kupa fordulót követően a Pápa gárdája érkezik Dorogra.

Nikházi Márk vezetőedző értékelése: „Ismét gratulálok a srácoknak, nagy győzelem volt, ráadásul újra hátrányból tudtunk fordítani, egy erős Hali ellen. A rossz kezdés után tudtunk dominálni az egész első félidőben, a másodikban pedig megszenvedtünk a sikerért. Sok munka vár még ránk. „

A mérkőzés itt nézhető vissza:

Forrás: Dorogi Futball Kft. / MLSZ / Dorogi-medence
Borítókép: Vizi László (Vond) YouTube csatornája (Tischler Patrik második gólja)