Együtt indultak a Palatinus-tóra strandolni, de útközben a hat esztendős kisfiú előreszaladt és rossz helyen fordult balra, így elszakadt a családjától. Mire visszanézett, már nem látta testvéreit és egyikük keresztanyját. Dorogon, az Otthon téren egy kapualjban sírdogált a kis Jakab, ezt jelentette be egy ott lakó hölgy a rendőrségen.
A rendőrség járőrszolgálata, Valek Bence r. törzsőrmester és Király Alexandra r. őrmester azonnal a helyszínre ment, ahol a hűs lépcsőházban beszélgettek a gyerkőccel – ki ő, hol lakik és próbálták együtt végigkövetni az útvonalat, hol veszíthette el a családját.
Az egyébként üllői lakos kisfiú ügyesen elmondta teljes nevét, születési idejét és elmesélte, hogy otthonukból gyalog a vasútállomásra mentek, majd Dorogon leszálltak. A járőrautóban aztán megemlítette, hogy a vasútállomást az Otthon térrel összekötő aluljárón keresztül sétáltak együtt, majd ő előreszaladt és rossz helyen fordult balra, amikor visszanézett már nem látta a többieket.
Együtt követték az útvonalat, az Otthon térről a Mosonyi Albert utcába fordultak, mivel elmondása szerint rossz helyen fordult balra, ezért erre vette az irányt a két járőr és Jakab. Itt találkoztak a testvéreivel és az őket kísérő felnőtt családtaggal, aki már kereste kisfiút.
Nem csak ennek a családnak tanulság, hogy milyen könnyen szem elől lehet téveszteni egy kisgyereket, főleg ha ismeretlen helyen töltik a vakációnak akár csak egyetlen napját.
Borítókép, forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság