Nagy érdeklődés közepette nyílt meg augusztus 2-án, szombaton Hajnalné Ifju Adrienne képeit és Zicsiné Csanda Szilvia hintaló-gyűjteményét bemutató kiállítás a Tokodi Értékek és Gyűjtemények Házában.
A rendezvényen Szóda Józsefné a gyűjteményt gondozó önkéntesek nevében köszöntötte a jelenlévőket, köztük Robotka Juliannát, Tokod jegyzőjét és A. Bak Péter festőművészt, művészeti írót, a magyar kultúra lovagját. Elmondta, hogy megkeresése után Kovács Tibor, Szász Gergő és Szilágyi József önként vállalta a most birtokba vett helyiség felújítását, majd köszönetet mondott az elvégzett munkáért. Hozzátette, hogy ez a terem lehetőséget biztosít időszakos tárlatokra, ahol helyi alkotók, gyűjtők mutatkozhatnak majd be.
A köszöntőt követően két tehetséges fiatalra terelődött a figyelem. Juhász Zsigmond Zente harmonikajátékkal kedveskedett a jelenlévőknek, Aknai Benedek Csanád pedig zongoraszóval színesítette a megnyitót.
A. Bak Péter elsőként Zicsiné Csanda Szilvia gyűjteményét mutatta be, aki húsz éve kezdte el gyűjteni a hintalovakat. Elárulta, hogy az első hintaló az 1600-as évek elején készült I. Károly angol király számára, majd szépen elterjedt a világon. Láthattunk kis- és nagy méretű, fából, porcelánból és más anyagokból készült dísztárgyakat is.
Ezután A. Bak Péter Hajnalné Ifjú Adrienne festményeiről mesélt hosszabban az érdeklődőknek, melyek között egyaránt láthattunk állati- és emberi portrékat, csendéletet, szakrális alkotást. De nem hiányozhatott a településünk jelképének számító Hegyeskőt ábrázoló festmény, valamint az alkotó édesanyjának emléket állító ceruzarajz sem.
A. Bak Péter végül azt kérte, hogy a minőség és a szépség vezérelje a gyűjtőket, művészeket, és további szép, sikeres kiállításokat kívánt nekik.
A Tokod, Kossuth Lajos utca 1. szám alatt található kiállítás egész augusztusban megtekinthető szombaton és vasárnap 9-11-ig, illetve 14-18-ig. Nagyobb csoportok – megbeszélés alapján (+36208231465) – hétköznap is látogathatják a Tokodi Értékek és Gyűjtemények Házát.
Fotók, forrás: Tokod Nagyközség Önkormányzata