Lieber Tamás „Mesélő tájak és formák – Egy fotó és ami mögötte van” című sorozatának ötvennyolcadik részében a pakisztáni Passu-sziklával ismerkedhetünk meg.
Természeti adottságai okán a Gilgit-Baltisztán régió, megközelítőleg 72 500 négyzetkilométeres területével a magashegységekbe vágyódó turisták, de különösen a hegymászók által Pakisztán kétségkívül leglátogatottabb térsége. Ez nem is lehet véletlen, hiszen a világ tizennégy nyolcezres csúcsa közül öt itt található. Ugyanakkor a hétezresek száma is meghaladja az ötvenet és a szintúgy tekintélyt parancsoló számban felsorokozó négy-, öt-, hatezresek is kimeríthetetlen lehetőséget nyújtanak. A Himalája, Karakoram és Hindukus hegységek ezen felül a nem kimondottan hegymászóbabérokra törő látogatók számára is remek úti célpontok.
A vad táj formálásában a kéreglemezek találkozásán felül a régió jelentős, Indushoz kapcsolódó folyóhálózata (Hunza, Gilgit, Nagar stb.), valamint a száznál több gleccser is jelentős szerepet játszott.
Gilgit-Baltisztán közlekedési ütőerét elsősorban az 1300 kilométer hosszan kígyózó „Karakoram Highway (KKH)” testesíti meg. A főút nem mellesleg a KKH 35-ös számmal jelzett országos autópálya; a pandzsábi Hasan Abdaltól a Khunjerab-hágón (4706 méter) lévő pakisztáni-kínai határig húzódik, pontosabban a határtól kínai autópályává válik. Ez az út a világ legmagasabban futó aszfaltcsíkja, amely eléri a 4714 méteres magasságot is.
A Karakoram utat elsősorban a nagy magasság miatt a világ nyolcadik csodájaként is emlegetik. Érdekessége még, hogy van olyan szakasza is, ahol Kína, Tádzsikisztán, Pakisztán és Afganisztán is 250 kilométeres sugarú körön belül található. Ugyanakkor az út katonai jelentősége sem elhanyagolható, különösen a Pakisztán és India között fennálló kasmíri konfliktus miatt bír stratégiai jelentőséggel. Ottjártunkkor számunkra is feltűnt, hogy a KKH ugyan nemzetközi besorolású, ám látszólag elég gyér forgalmat bonyolít. Ennek magyarázata a kamionsofőröket az indiaiak részéről érő folyamatos atrocitásokban keresendő.
Az emberi beavatkozások mellett a zord természeti hatások sem kímélik a régiót. Azon túl, hogy a Khunjerab-hágó a téli időszakban nem járható, alacsonyabb magasságokban is előfordulhatnak komolyabb káresemények. 2010. január 4-én például egy hatalmas hegyomlás zárta el a Hunza folyó útját, mintegy 22 kilométeres hosszúságban és 100 méteres mélységben tóvá duzzasztva azt. Négy elárasztott település fölött és egy instabil törmelékgát mögött így született meg az Attabad-tó. A Karakoram út egy része is víz alá került ekkor, ellehetetlenítve a szárazföldi közlekedést a térségben. A közelmúltban az utat magasabban futó nyomvonalon, alagutak közbeiktatásával, kínai segítséggel építették újjá.
A KKH talán leglátványosabb szakasza a megközelítőleg 340 ezres lélekszámú Gilgittől 144, Khunjerabtól pedig 65 km-re található Passu-katedrálisként is nevezett sziklacsoport, a Tupopdan (6106 méter). A hasonló nevű, talán alig 100 fős falu fölé magasodó gigászi sziklatűk a sebesen hömpölygő Hunza folyóval fenséges látványt nyújtanak, különösen a sziklákat aranyozottra színező naplementében. Ha az időjárás is kegyes hozzánk, megéri itt akár egy napra is elidőzni. Nemcsak a hegyek látványa ejti rabul az embert, hanem a félelmetes zúgókkal rendelkező hegyi patakok is. Passu nemcsak a sziklái, de gleccsere miatt is vonzó célpont. A falu fölött található látogatóközpontból alig fél órás sétával, elképesztő látványban lehet részünk.
Jelen írásomban feltüntetett fotót 2025. június 26-án készítettem. Alig három héttel később pedig az Élet és Tudomány folyóirat címlapját is elnyerte, a hozzákapcsolódó cikk pedig az újságban jelent meg.
Lieber Tamás
