Hírek

Esztergomban táboroztak az ország legjobb fiatal horgászai

Vármegyék ifjúsági horgászviadalainak győztesei, 34 fiatal táborozott egy hétig Esztergomban, ahol a Kerek-tavi Természetházban a Vasas Horgász Egyesület és a KEMHESZ volt a házigazdája a MOHOSZ 47. Ifjúsági Horgásztáborának.

Neves előadók adták át tudásukat a fiataloknak, gyakorlati bemutatókkal színesítve. Szó volt a küszözés rejtelmeiről, a pergetésről, a műcsalikról és a ragadozóhalak viselkedéséről, a környezetvédelemről és a fenntarthatóságról, Magyarország védett és fokozottan védett halfajairól, valamint a vízi közlekedés szabályairól.

Urbányi Béla professzor a nemzetközileg ismert és elismert magyar halas szakmáról és az egyetemi képzésekről beszélt. Előadásában felhívta a továbbtanulás előtt álló fiatal horgászok figyelmét, hogy a halak szeretete több egy nagyszerű hobbinál, akár a hivatásuk is lehet.

A táborozók négy versenyszámban; halfogás, szerelékkészítés, elmélet és casting (szerelék pontos célba juttatása ponyvára) mérkőztek meg egymással. De kaptak olyan feladatot is, hogy egy csónakot időre kellett áthúzni kötéllel a tó egyik partjáról a másikra.

A tábor hivatalos programjában nem szerepelt, de az ifjú horgászok halmentésben is részt vettek, mert a Kerek-tó közelében a Vasas Horgász Egyesület hasznosításában álló másik tóban a csapadékhiány miatt kritikusan alacsony vízszint alakult ki. Az egyesület és a KEMHESZ munkatársaival együttműködve, segítségükkel több mázsa őshonos hal menekült meg.

A hatnapos tábor programját egy túra is színesítette, a naplementét a Hideglelős-kereszthez felsétálva egy sziklaszirt tetejéről nézhették végig a fiatalok, valamint az esztergomi Bazilikától Garam torkolatáig hajóztak fel a táborozók, miközben Osvald Zsolt, a KEMHESZ ügyvezetője a helyi érdekességekről és híres horgászhelyekről mesélt.

Az utolsó napon az Ifjúsági és Oktatási Szakbizottság elnöke, Komáromy Zsolt értékelte a tábort, majd Cserepes Norbert Ernő MOHOSZ alelnökkel és a bizottság tagjaival kiosztotta a serlegeket és a nyereményeket.

Összetettben a nyertes Banai Zalán lett, második helyen Csonka László végzett, a harmadik helyezésnek Dankó Máté örülhetett. A négy versenyszámból az elméletben Parragi Lóránt, a célba dobásban Serfőző Sára, a szerelékkészítésben Rókás Ákos, a halfogásban Banai Zalán lett a legjobb.

A vármegyénket képviselő Kugler Vince esztergomi Vasas Horgász Egyesület) összetettben a 34 versenyző közül az ötödik helyet érte el, testvére Kugler Mátyás 14. lett.

Zoltai Dániel, a KEMHESZ elnöke elmondta, örömmel látták vendégül a 47. Országos Ifjúsági Horgásztábort, melyhez a Vasas Horgász Egyesület a legjobb környezetet biztosította, a MOHOSZ Ifjúsági és Oktatási Szakbizottsága pedig a programmal életre szóló élményt és tudást adott át a fiataloknak.

Fotók: MOHOSZ és KEMHESZ