Mayer László, a Dorogi FC utánpótlás egyesület vezetője értékelte az előző szezont, továbbá elmondta a jövőbeni terveket.
– „Vegyes gondolatok maradnak bennem erről a bajnoki szezonról. Létszámban és a képzés minőségében fejlődött egyesületünk. Infrastruktúrában nem tudtunk a megnövekedett létszámhoz felnőni. Az eltervezett bővülést csak késedelemmel tudtuk megkezdeni.
Büszkeséggel tölthet el minket, hogy a Kiemelt Körzetközponti státusz feltételeinek magas szinten tudtunk megfelelni, mind a versenyeztetés, mind a szakmai munka, valamint a szükséges infrastruktúra terén. Ennek is köszönhetően sikerült vonzóvá tenni az egyesületet. Ma – nagy részben – elégedett, támogató szülők, sikerorientált gyerekek és elhivatott edzők jellemzik a csapatainkat.
Egyesületünk a jelenlegi besorolás alapján eredményesség és szervezettség szempontjából az ország legjobb 40 utánpótlás képző egyesületébe tartozik. A lány és a fiú bajnokságokban is csapataink sikeresen szerepeltek, helyt álltak, bár a kisebb korosztályokban az eredmény még számunkra másodlagos. Idén kiemelt jelentősége volt a magasabb korosztályok sikeres szereplésének.
A Bozsik korosztályaink (U7-8-9-10-11) alapvetően rendben vannak. Sikerült a megfelelő szintre emelni a létszámot és minden korosztályban több csapatot, a gyerekek különböző képességei szintjeinek megfelelően is tudunk versenyeztetni. A Körzeti rendezvényeink során figyelemmel követjük a hozzánk tartozó egyesületekben folyó szakmai munkát, az itt versenyző játékosokat és – igény esetén – szívesen segítjük is a térség csapatait. A rendszeresen megszervezett Bozsik tornákon gyakran 100-120 gyerek egyidejű játékát kell koordinálnunk.
– „A célunk továbbra is az eredetileg megfogalmazott értékek mentén építeni az egyesületet. Ennek értelmében közösséget építünk és játékosokat (egyéniségeket) képzünk. Továbbra is eleget kívánunk tenni a Kiemelt Körzetközponti státusz követelményeinek, melynek keretében támogatjuk a csapatok közösségé kovácsolódását, edzőink továbbképzését és a tehetséges játékosok felkészítését az akadémiai követelmények teljesítése céljából. Az alsó szekcióban szeretnénk az oktatásunk minőségének színvonalát fiatal edzőink munkájával még magasabb szintre emelni. Az eddigieknél magasabb színvonalú bajnokságban történő szerepléssel új élet kezdődik az U-16–17–19-es csapataink esetében. A magasabb követelmények természetesen az egyesületen belül is több munkát, magasabb szervezettséget és nem utolsó sorban többletköltséget jelentenek.
A korosztályos csapatainkkal szeretnénk szorosabb sportszakmai kapcsolatokat építeni a környező országok (Szlovénia, Ausztria, Szlovákia) kiemelkedő egyesületeivel, őszi-tavaszi rendszerben nemzetközi mérkőzéseket játszani. A fiatal, helyben maradó játékosok fejlődése szempontjából fontos a legalább NB 3-as szintű felnőtt futballba történő integrálás lehetőségének biztosítása. Ennek érdekében keressük azt a megoldást, ami a dorogi utánpótlásban nevelkedett játékos(ok)nak vonzó alternatívát nyújthat.
Kiemelt feladatunk és célunk lesz idén a Monostori Tivadar edzőközpont fejlesztése, melynek keretében új öltözőkkel, kiszolgáló helyiségekkel és lelátóval bővül a létesítmény.
Terveink között szerepel, hogy az egyesületet az itt folyó munkát mind szélesebb körben ismertessük meg a dorogi és a Dorog környéki lakosokkal, ezáltal bevonva az egyesületi életbe a helyi, a focihoz kötődő vállalkozókat is.
Hajrá Dorog!”
Fotók, forrás: dorogifc.hu