Hét településen valósulnak meg projektek vármegyénkben az Interreg határon átnyúló támogatási rendszeréből. Térségünkben többek között Pilismaróton a Parti Fecske kempingben lesz fejlesztés, Süttőn új kikötőt és stéget telepítenek, míg Lábatlanon megújul a Gerenday Kert és a településközponthoz kapcsolódó Duna-part.
A döntések a Pozsony melletti Modrában születtek meg július elején az Interreg Monitoring Bizottságának ülésén, amelyen Popovics György, a vármegyei közgyűlés elnöke és dr. Veres Zoltán jegyző is részt vettek.
Az időszerű, turisztikai célok megvalósulását szolgáló pályázati kiírás teljes keretösszege több mint 42,5 millió eurós fejlesztést tesz lehetővé a magyar-szlovák határ két oldalán. A cél a szabadidő határtalan eltöltését szolgáló, a Dunamente egészét magába foglaló egységes turisztikai fogadóterület létrejötte, amely az év minden részében programot kínál.
A „Duna Kincsei – Két part, egy élmény” című projekt vezető partnere és koordinátora a Duna-Gerecse Turisztikai Nonprofit Kft. A projekt keretében három településen történik fejlesztés.
Baj községben két történelmi borászati épület – az Esterházy nagypince és a présház – komplex műemléki és turisztikai fejlesztése valósul meg.
Ács város központjában a történelmi jelentőségű Zichy-kastély a ‘Magyar Mesék Kastélya’ projekt helyszíne lesz.
Süttő község célja egy új kikötő és stég telepítése, mely közvetlen hajózási kapcsolatot teremt a szemközti Dunamoccsal, lehetővé téve kisebb hajók, csónakok, kajakok és kenuk biztonságos fogadását. A beruházás szerves része a volt víztározó épület felújítása, amely multifunkcionális vendégfogadó létesítménnyé alakul, benne mellékhelyiségekkel és öltözőkkel.
Lábatlanon megújul a Gerenday Kert és a településközponthoz kapcsolódó Duna-part. Kellemes kikapcsolódást biztosító sétányokat és pihenőhelyeket alakítanak ki. Élményelemek lesznek minden korosztály számára, továbbá fa- és cserjeültetés történik, illetve gyepfelületeket telepítenek.
Tatán a Fényes fürdő területén lévő rossz állapotú faházakat újítják fel, Komáromban pedig a Brigetio Gyógyfürdő szálláslehetőségeit bővítik nyolc új faház építésével a Pons Danubii EGTC projektjei keretében.
Pilismaróton a Dunaparton található népszerű Parti Fecske kempingben lesz fejlesztés, többek között a vizes blokk, a színpad és az evezősöket kiszolgáló épület felújításával.
A most támogatást nem nyert pályázatok tartalék listára kerültek.
Borítókép, forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Önkormányzat