Hírek

Ezen a héten is lesz vármegyénkben szúnyoggyérítés

A nyár első felében tapasztalt szárazság miatt csak kevés helyen alakultak ki a szúnyoglárvák számára megfelelő élőhelyek. Ennek következtében idén eddig jóval kevesebb szúnyoggyérítésre volt szükség, mint a megelőző években. A júliusi viharok következtében elszórtan több lárvatenyészőhely is létrejött, az elmúlt héten ezért több helyen biológiai lárvagyérítés zajlott. A szúnyoggyérítéssel nem elérhető kisebb pocsolyákból, ház körüli vizekből megkezdődött a kifejlett szúnyogok rajzása, így esténként egyre több helyen bukkannak fel a vérszívók. A héten két vármegyében lesz biológiai gyérítés, két másik vármegye 66 településén pedig kémiai.

A lárvák ellen Békés és Csongrád-Csanád vármegyében, a folyók holtáginál kerül sor biológiai védekezésre, légi kijuttatással. A kifejlett szúnyogok ellen az észak-nyugati országrészben, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom vármegye településein védekeznek kémiai módszerrel. A kifejlett szúnyogok elleni kezeléseket a települések lakott részein végzik, platós gépjárműre szerelt permetező berendezésekkel. A készítményt finom permetként, nagyon alacsony dózisban juttatják ki az esti és éjszakai órákban, így a méhekre és más nappal aktív rovarokra nincs hatással a beavatkozás, ahogy emberre és háziállatokra sem. A kijuttatott készítmény a szabadban néhány óra alatt lebomlik.

Komárom-Esztergom vármegyében összesen 1970 hektáron az alábbi településeken lesz szúnyoggyérítés július 21-én: Ács, Almásfüzitő, Dunaalmás, Komárom, Neszmély.

Az alábbi linken érhető el az aktuális hét szúnyoggyérítési programja.

Borítókép, forrás: Katasztrófavédelem